2p
A napokban 6 milliárd forintot kaphatnak a tejtermelők, de más gazdáknak is jut a kárenyhítési alapból.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mintegy 6 milliárd forintot fizet ki a kárenyhítési alapból a gazdáknak a tavalyi károk után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a következő napokban - mondta Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke az M1-en hétfőn. Az MVH elnöke közölte, az idei károk bejelentése folyamatos, szükség esetén ezt a gazdálkodók tegyék meg minél előbb. Azonban csak azok jogosultak juttatásra a kárenyhítési alapból, akik ősszel a hozzájárulást megfizették - tette hozzá.

Kiemelt védelem a tejtermelőknek

A tejtámogatással kapcsolatban Gyuricza Csaba elmondta, prioritásként kezelik a tejtermelő gazdáknak járó támogatási kifizetéseket. Ezt a tavaly ősszel induló előlegfizetési időszakban is megtették, illetve az év első hónapjaiban elsők között a tejtermelőknek juttatták el az őket megillető támogatásokat - hangsúlyozta az MVH elnöke. Hozzátette, a következő napokban a válságkezelés részeként további, mintegy 6 milliárd forintot juttatnak el a tejtermelőknek, akik a kormány döntése alapján újabb 11,4 milliárd forint támogatást kaphatnak, ezt a következő hetekben meg fogják kapni.

Még a hónapban pénzhez jutnak

Az MVH elnöke felhívta a figyelmet a hazai tej és tejtermékek fogyasztására ösztönző kampányra. Fontos annak tudatosítása, hogy egyénenként is sokat lehet tenni a hazai tejtermelők helyzetének javításáért - fogalmazott. Gyuricza Csaba elmondta azt is, hogy zöldítési támogatást a gazdák 80 százaléka már kapott. Az MVH tervei szerint a hónap végéig minden jogosultnak eljuttatják a támogatást.

Néhány ezer olyan gazda lehet, akik különböző okok miatt nem kapják meg a támogatást, ezeket egyedi ügyekként kezelik és azon dolgoznak, hogy a kifizetési időszak, azaz június végéig eljuttassák nekik is a pénzt - hangsúlyozta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG