1p
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a válság kezd elmúlni Ázsiában, legalábbis a kontinensre vonatkozó második negyedéves GDP-adatok ezt mutatják
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a válság kezd elmúlni Ázsiában, legalábbis a kontinensre vonatkozó második negyedéves GDP-adatok ezt mutatják.

A világ egyik leggyorsabban fejlődő állama, India például 8,8 százalékos növekedést realizált a fenti időszakban. Szakértők szerint ez a szám néhány éven belül már két számjegyű is lehet, ez az ütem pedig egyben azt jelenti, hogy Kína mögött India számít a második leggyorsabban fejlődő gazdaságnak. Az ilyen feltörekvő piacokban rejlő kecsegtető lehetőségeket az OTP Alapkezelő is kihasználta új, a napokban indított OTP Feltörekvő Piaci Trend Fix alapjával.

A befektetés teljesítménye olyan világszerte ismert vállalatok részvényeitől függ, mint az orosz Gazprom vagy Lukoil, a dél-amerikai energiapiacon meghatározó Petrobras, valamint a 27 országban, köztük Magyarországon is jelen lévő Bank of China. A több mint százezer embernek munkát adó telekommunikációs óriás, az indiai Infosys Technoligies is a portfólió részét képezi - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

Kövesse valós időben a piacokat! Real-time deviza-, hazai és külföldi részvény-, árupiaci és indexalapú CFD árfolyamok ingyenes hozzáféréssel a nap 24 órájában! Kattintson! >>>
Aki az OTP Feltörekvő Piaci Trend Fix Alap által kínált portfólióba fekteti pénzét, és azt a hároméves futamidő végéig, vagyis legalább 2013. december 2-ig ott tartja, az a legrosszabb esetben is visszakapja a befektetett tőkét, sőt, az alap a befektetések teljesítményétől függetlenül lejáratkor mindenképp fizet hozamot, melynek mértéke a befektetési jegyek névértékére vetítve legalább 7 százalék, maximum 50 százalék lehet a teljes futamidő alatt. Ez éves szinten számítva minimum 2,35 százalék, maximum 14,97 százalék tőkenövekményt jelenthet (EHM 2,35 százalék).

"Az alap hozama a BRIC országok – Brazília, Oroszország, India és Kína – vezető vállalatainak részvényeiből válogatott kosár teljesítményétől függ, de nem közvetlenül. Igyekszünk csökkenteni a hozamingadozást, és arra is felkészülni, hogy a piaci emelkedés megtorpan. A kiegyensúlyozottabb teljesítményre törekvésnek az ára, hogy az elérhető hozam alulról és felülről is limitált" – árulta el Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatója az újonnan jegyezhető alapról.

Az OTP Alapkezelő szakértői egyetértenek abban, hogy a gyorsan fejlődő, úgynevezett BRIC országok vezető cégei továbbra is kitűnő eredményekkel fognak működni. Ezt alátámasztja, hogy a Bank of China 2010. harmadik negyedévében 29 százalékos növekedést ért el, míg az indiai Infosys Technoligies 16,73 százalékal növelte profitját az előző negyedévhez képest. A brazil Petrobras pedig több mint 3,6 milliárd eurós profitot realizált a harmadik negyedév során.

A befektetési jegyek 2010. november 15-től december 31-ig vételi jutalék nélkül, névérték alatt, napi diszkont árfolyamon jegyezhetők országszerte az OTP Bank értékpapír-forgalmazással foglalkozó fiókjaiban.

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG