A forint úgy tesz, mintha nem lett volna hétvége
Hétfő délelőtt a péntek délutáni szinten alakult az euró/forint árfolyam a budapesti bankközi devizapiacon: délelőtt fél tízkor 265,65/80 forint volt a euró árfolyama, szinte azonos a péntek délutáni 265,65/266,00-ös értékkel.
A két időpont között ugyanakkor sor került két trendfordulóra is: pénteken csaknem 260 forintig jutott el az árfolyam, majd onnan az ellenkező irányba mozdult el. A hétfő hajnalig tartó gyengülő irányzatot - a nemzetközi adásvételben 268,50-es kötés is előfordult - nyitás után ismét erősödő trend követte. A kereskedők a pozitív hangulatú kezdést az amerikai és az ázsiai tőzsdék emelkedő indexeivel, az európai piacok viszonylag jó hangulatával, a kockázatvállalási kedv növekedésével magyarázták, és megjegyezték, hogy a régió egésze is felfelé tart.
Jelentősnek mondható mozgás volt a meghatározó az euró/dollár keresztárfolyam alakulásában is: az egy héttel ezelőtti 1,27-es szint után immár 1,34 felett alakul az árfolyam - jelenlegi értéke 1,3445. Az amerikai deviza ennek megfelelően a forinttal szemben is gyengült: 197,65/90 forinton jegyezik a pénteki 198,25/65 forint, illetve a hétfő reggeli 198,80 forint után. A nemzetközi kereskedésben egy svájci frank 168,50 forintot, 100 japán jen 217,60 forintot ér.
A bankközi forintpiac állapotában változás nem érzékelhető: az egynapos kamat továbbra is 10,00/30 százalékon alakul, minimális érdeklődés és alacsony forgalom mellett.
MTI