A Mol farvizén javított a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,03 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 19.389,94 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 22,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.893,25 ponton zárt hétfőn, ez 14,20 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Rózsa Balázs, az OTP Bank Nyrt. tőzsdei műveletek osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a pénteki amerikai, valamint a hétfői ázsiai gyenge zárások miatt szinte egész nap esett a BUX, azonban a záró szakaszban a Mol papírjaira érkezett nagyobb vásárlói kötés megfordította a trendet, így az index pozitív tartományban tudott zárni a hét első kereskedési napján.
Hozzátette: hétfőn szünetelt a tőzsdei kereskedés Londonban, ami miatt viszonylag alacsony forgalom mellett kötöttek üzletet a kereskedők. A régiós indexekhez képest jobban teljesített a BUX a záró szakasz emelkedése miatt, a lengyel és az orosz piac is jelentős mínuszban zárt, míg a cseh börze egész nap emelkedni tudott.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kiemelte: a Budapesti Értéktőzsde hétfői záró szakaszában látott emelkedést nem indokolta semmilyen makroadat, a magyar börze régiós társaitól teljesen eltérő módon fejezte be a kereskedést.
A Mol árfolyama 360 forinttal, 2,48 százalékkal 14.900 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,62 százalékkal 4.900 forintra nőtt, forgalmuk 14,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,41 százalékkal 769 forintra csökkent, forgalma 2,1 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 950 forinttal, 2,44 százalékkal 38.050 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 215,0 millió forintos forgalom mellett 210 forinttal, 1,07 százalékkal 19.910 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.893,25 ponton zárt hétfőn, ez 14,20 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Hétfőn az áruszekcióban az euro búza és a takarmányárpa elszámolóára egy-egy lejáratra nőtt, míg a takarmányárpáé és a takarmánybúzáé ugyanennyire csökkent. A repce ára három időpontra is változott.
Az euro búza szeptemberi ára 80 forinttal nőtt, 28.080 forintra, míg a termény decemberi, jövő márciusi és májusi ára a pénteki áron maradt: sorrendben 29.500, 32.000 és 33.000 forinton.
A takarmányárpa szeptemberi ára 840 forinttal emelkedett hétfőn, az új ár 23.840 forint.
A repce szeptemberi ára 400 forinttal, 64.900 forintra nőtt, míg a jövő márciusi ár 100 forinttal 71.400, a jövő októberi pedig 2000 forinttal 83.000 forintra esett.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI