A Mol húzta magával a BUX-ot
A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője elmondta: alacsony volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, mivel a hétfőn az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is szünetelt a tőzsdei kereskedés. Hozzátette: a nyitáskor jellemző pozitív hangulat egész nap kitartott, és majdnem napi maximumán zárt a BUX index. Az üzletkötő szerint hétfőn minden papírt vettek, az emelkedést pedig a Mol és az OTP vezette.
A magyar börze nemcsak a közép-kelet-európai régiót, hanem a nyugat-európai piacokat tekintve is felülteljesítő volt hétfőn - emelte ki Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Ennek oka egyrészt az, hogy a pénteki zárásban "lejjebb kötöttek" néhány részvényt, másrészt pedig az, hogy hétfőn is folytatódott a múlt heti jó hangulat. Az üzletkötő elmondta: a Mol és az OTP papírok felülteljesítőek voltak, míg a többi nagyobb részvény árfolyama a régiós trendekkel összhangban 1-2 százalék közötti erősödéssel zárt.
A Mol 600 forinttal, 4,48 százalékkal 14.000 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,80 százalékkal 3.390 forintra nőtt, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,00 százalékkal 606 forintra emelkedett, forgalma 521,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 510 forinttal, 1,61 százalékkal 32.110 forintra nőtt, a részvények forgalma 583,1 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 35,2 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,59 százalékkal 15.110 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.647,60 ponton zárt hétfőn, ez 8,49 pontos, 0,52 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI