Évi 100 ezer forintot hozhat a konyhára egy átlagos háztartás számára január elsejétől a 16 százalékos, egységes személyi jövedelemadó kulcs, amennyiben a parlament megszavazza a változtatásokat – derült ki a KBC Equitas által végzett felmérésből. A változás ugyanakkor nem mindenkit érint egyformán majd, elsősorban a közepes és magas jövedelműek tudnak megtakarítani belőle.
A felső jövedelmi csoportba tartozó mintegy egymillió háztartás nettó bevétele 350 ezer forint körül alakult havonta a KSH statisztikák szerint. Az szja csökkentés hatása elsősorban ezt a réteget érinti, az ő esetükben átlagosan 15 százalékos jövedelemnövekedés várható januártól.
„Számításaink szerint az szja egykulcsossá tételével évi 300 milliárd forint marad a lakosságnál. Ebből az összegből havonta 15-20 milliárd forint csapódhat le azoknál a háztartásoknál, amelyek a többletjövedelmük legalább felét befektetik, illetve valamilyen formában tovább fialtatják, ez pedig 7,5-10 milliárd forint befektetést is jelenthet havonta” – mondta Tordai Péter, Magyarország egyik vezető internetes brókertársaságának, a KBC Equitasnak a vezérigazgatója.
Ma Magyarországon a becslések szerint mintegy százezer háztartásnak van valamely befektetési szolgáltatónál értékpapírszámlája, ezek mintegy fele tekinthető aktívnak. A KBC Equitas felmérése szerint amennyiben a fenti, 7,5-10 milliárd forintot valóban befekteti a lakosság, és a nyugdíjrendszer körüli viták még inkább előtérbe helyezik az öngondoskodás szükségességét, úgy ez a szám néhány éven belül akár az 500 ezret is elérheti.
„Az szja csökkenésből származó többletbevételnek kettős hatása lehet: azok a közepes jövedelmű háztartások, amelyek korábban a meglévő kiadásaik, hitel terheik miatt nem tudtak megtakarítani, végre elkezdhetnek félretenni. Amelyek pedig már eddig is rendelkeztek megtakarításokkal, a megnövekedett összegből egy komolyabb befektetési portfóliót is kialakíthatnak maguknak” – teszi hozzá Tordai Péter.
Koránt sem mindegy, hogy a befektetések terén kevésbé otthonosan mozgó lakosság miként választja meg a megtakarításait, hogyan választja ki azt a csomagot, portfóliót, vagy éppen terméket, amelyik számára a legbiztonságosabb, és nem mellékesen megfelelő hozammal bír. A fiatalabb korosztályba tartozók akkor járnak el bölcsen, ha olyan befektetési konstrukciókat választanak, amelyekben hosszútávon jelentős hozammal kecsegtető instrumentumok, például részvények vannak túlsúlyozva. A középkorúak számára a kiegyensúlyozott portfoliók ajánlhatók, amelyekben a kötvények és részvények egyaránt megtalálhatók. Nyugdíjas éveik közeledtével azonban a stabil, lehetőleg tőkegarantált befektetési formákat érdemes keresni - javasolja a KBC Equitas.
„Ráadásul a válság megmutatta, hogy megfelelő tartalékok nélkül sokkal nehezebb átvészelni egy ilyen időszakot. Csehországban a 2009 elején átalakított adórendszer hatására a lakosság a keletkező vagyont azonnal megtakarításokba fektette, ami azt eredményezte, hogy a régióban a cseh háztartásokat érintette legkevésbé a válság” – mondta a vezérigazgató.
Privátbankár