1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,41 pontos, 1,13 százalékos emelkedéssel, 16.434,57 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,70 százalékkal 13.500 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,26 százalékkal 3.544 forintra nőtt.

 A részvénypiac forgalma 24,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kovács Attila, az OTP Bank Nyrt. üzletkötője elmondta: bizonytalanul indult a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, azonban később az Egyesült Államokból érkező negyedéves vállalati jelentések felfelé húzták az indexeket. Legfőképpen a gépgyártó Caterpillar kedvező eredményei hatására indultak fokozatos emelkedésnek a mutatók. Hozzátette: a hét második kereskedési napján az átlagosnál nagyobb forgalmat bonyolított a BÉT. Az OTP üzletkötője szerint a következő 1-2 napban további emelkedés várható, amelynek során a 17.000-17.200 pontos szintig erősödhet a BUX index, azonban ezután korrekció valószínűsíthető.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője ugyanakkor úgy véli: tovább kitarthat az optimista hangulat, és alapvetően folytatódhat az utóbbi három hónap - egy-két hét kivételével - töretlen emelkedő trendje. Kifejtette: jelenleg adott ehhez a makrogazdasági környezet, de a továbbra is érkező vállalati gyorsjelentések is irányt adnak majd a piacoknak.

Az óvatos nyitás után lassan erősödött a BUX, majd délután gyorsult az emelkedés, zárás előtt egy órával pedig - hasonlóan az előző napokhoz - profitrealizálás indult el, és sok eladó jelent meg a piacon - foglalta össze a napot Sőre Balázs.

A Mol 355 forinttal, 2,70 százalékkal 13.500 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 44 forinttal, 1,26 százalékkal 3.544 forintra nőtt, forgalmuk 17,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,31 százalékkal 642 forintra emelkedett, forgalma 2,1 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,27 százalékkal 37.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 294,0 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,07 százalékkal 18.495 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.730,42 ponton zárt kedden, ez 14,93 pontos, 0,87 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Nézze meg, hogyan zártak részvényei!

MTI

 

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG