A lap szerint a kisebbségi tulajdonosok és a tőzsdetagok azt nehezményezik, hogy a sajtóból értesülnek a BÉT-et érintő osztrák tervekről, egyebek közt a CEESE kelet- és közép-európai tőzsdeszövetség megalakulásáról - amelyhez a BÉT is csatlakozik -, valamint arról, hogy a BÉT jelenlegi kereskedési rendszerének lecseréléséről a német tőzsdén is működő XETRA rendszerre már október 15-én tárgyal a BÉT igazgatósága.
Az érintettek levélben fordultak a BÉT elnökéhez információt kérve az új kereskedési rendszer bevezetésének üzleti indokairól - írja a lap. A levelet banki és független brókercégek, köztük a tőzsde kisebbségi tulajdonosai, valamint a négy legnagyobb hazai kibocsátó cég - közülük a Mol és az OTP szintén tulajdonos a tőzsdében - írták alá.
A lap szerint, amennyiben az osztrákok nem hajlandóak egyeztetni a XETRA rendszerről, úgy ismét előkerülhet egy esetleges "ellentőzsde" alapításának ötlete, amelyről már korábban is felröppentek sajtóinformációk.
A viszály a BÉT többségi és kisebbségi tulajdonosai között nem új keletű, a kistulajdonosok már korábban is hiányolták, hogy a főtulajdonos nem egyeztet velük a tőzsdét érintő kérdésekben.
A BÉT fő tulajdonosa 50,45 százalékkal a bécsi tőzsdét üzemeltető Wiener Börse AG, valamint 18,35 százalékkal az Österreichische Kontorollbank AG.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
A Concorde is megvenné a varsói tőzsdét
BÉT: magasabb árak, de kisebb forgalom
MTI