Kedvező a nemzetközi piaci hangulat, így - szakértők szerint - a Budapesti Értéktőzsdén is folytatódhat az emelkedés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,53 pontos emelkedéssel, 19 199,47 ponton nyitott. Ez 0,22 százalékkal erősödés a hétfői záráshoz képest. A BUX 9,7 milliárd forintos forgalom mellett 19 156,94 ponton zárta a kereskedést hétfőn. A vezető részvények ára emelkedett az előző napi záráshoz képest.
Jó a hangulat
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint a hazai börzét támogatja, hogy a nemzetközi hangulat is kedvező, az amerikai tőzsdeindexek emelkedéssel zártak hétfőn, és az ázsiai piacokon is folytatódott az optimizmus kedd hajnalban. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője kiemelte, hogy az Alcoa gyorsjelentésével elindult az amerikai jelentési szezon, az alumíniumipari vállalat adatai felülmúlták a várakozásokat, így ez is hozzájárul a kedvező piaci hangulathoz.
Emelkedéssel kezdték a kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek is. A londoni FTSE 0,59 százalékos, a frankfurti DAX 0,60 százalékos, míg a párizsi CAC 0,37 százalékos többlettel állt a nyitás utáni percben.