1p
Kissé megzavarta az elemzőket az Európai Központi Bank elnöke a júliusra várt kamatemelés bizonyossága felől. Trichet úgy fogalmazott: emelt riadószinten vagyunk.
Kissé megzavarta az elemzőket az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a júliusra várt kamatemelés bizonyossága felől.

A bank kormányzótanácsa változatlanul rendkívül aggódik, hogy a korábban vártnál magasabb és tartósabbnak ígérkező infláció esetleg beépül az inflációs várakozásokba, és másodlagos hatásokkal jár. Amint már korábban jeleztük, emelt riadószinten vagyunk, és a kormányzótanács a továbbiakban is szorosan figyelni fogja a fejleményeket - mondta az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet az Európai Parlament gazdasági bizottsága számára készített jelentésében.

Legutóbb, a június eleji kamatértekezletén a bank ismét változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A tavaly júniusi, utolsó emelés óta nem nyúlt hozzá. A most júniusi döntést követő sajtóértekezleten azonban Trichet azzal a kijelentéssel lepte meg az elemzőket és a piacot, hogy júliusban "nem biztos, de lehetséges" kamatemelés.

Jóslatának hatását azóta növelte, hogy utolsó statisztika szerint az euróövezetben a tizenkét havi infláció májusban a vártnál és az első becslésnél nagyobb volt, új rekordot ért el 3,7 százalékon, viszont az EKB időközben javította az euróövezet idei gazdasági növekedésére szóló előrejelzését.

A mostani, szerdai nyilatkozatában azonban Trichet megerősítette, hogy a bank "szorosan odafigyel" - ez a kitétel az EKB tolvajnyelvén változatlan kamatot jelent a következő értekezleten. Kamatemelés akkor vehető biztosra, ha a bankban "erős éberség" szükségességét említik. A Trichet által most - és a kormányzótanács más tagjai által e hónapban már többször - említett "emelt riadószint" szemlátomást köztes állapot a "szoros figyelés" és az "erős éberség" között, tehát a júliusi kamatemelést nem lehet úgy tekinteni, mintha már zsebben volna, vélték elemzők Trichet hallatán.

Ez utóbbi nézetet erősítette Trichet azzal is, hogy úgy vélte: az euróövezeti GDP erős első negyedévi növekedése egyszeri tényezőknek, főleg a jó időjárásnak tudható be, és "megfelelőbb lesz majd az első két negyedévet együtt szemlélni".

Az euró/dollár árfolyam egyelőre nem sokat mozdult
Trichet beszámolója nyomán, az euró a beszéd után 1,5572 dollár volt a londoni bankközi piacon, 0,0007 dollárral drágább a keddi későinél, beragadva az amerikai Federal Reserve esti kamatdöntése előtt.

A szerdai ármegállapításban azonban az euróövezeti bankközi kamatok (Euribor) kissé csökkentek a keddi szintekről, egy hétre 4,313 százalékra 4,377 százalékról, egy hónapra 4,482 százalékra 4,489 százalékról, három hónapra változatlan maradt 4,958 százalékon, és a hosszabb lejáratokra is csökkent.

Válság: most jön még a durva rész
A kamatdöntés gyengítette a forintot
Jegybanki hidegzuhany: még a forint is meglepődött

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG