A Budapesti Értéktőzsdén az előző heti optimizmust követően az elmúlt hét első napján korrekcióra került sor, majd újabb lendületet vett a börze, ám ezt követően a hét második felében negatívra váltott hangulat, és pénteken mintegy 1,5 százalékos csökkenéssel zárta a hetet a BUX.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,49 százalékos csökkenéssel, 22.496 ponton zárt pénteken.
Az index a 2009. december végi 21.227 pontos értékénél jelenleg 5,98 százalékkal magasabban áll.
Az árfolyamok csökkenése majd emelkedése és a korrekciót követő visszarendeződése után a forgalom az előző héthez viszonyítva csak enyhén emelkedett. Piaci elemzők szerint kifulladt az optimizmus nemcsak a magyar, hanem a világ többi börzéjén is, amit profitrealizálás követett. Ez a véleményt az előző heti lanyha forgalommal azonos heti kereskedési volumen is alátámasztotta.
A magyar értékpapír-piacot a külföldi hatások mozgatták a héten, így szinte semmilyen hatással nem volt rá a magyar kormány és az IMF megbízottainak tárgyalása az elemzők véleménye szerint.
A vezető részvények közül az OTP és a Richter gyengüléssel fejezte be a hetet, a többi blue chip árfolyama emelkedett az elmúlt héten.
Az OTP 0,19 százalékkal csökkent, 5.140 forinton fejezte be a hetet. A Mol árfolyama 0,46 százalékkal 20.595 forintra nőtt. A Magyar Telekom 0,44 százalékkal 688 forintra erősödött. A Richter árfolyama 2,64 százalékkal 44.300 forintra csökkent. Az Egis 1,75 százalékos nyereséggel, 20.400 forinton zárta a hetet
MTI