1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,87 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 12.483,26 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,11 százalékkal 10.395 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,27 százalékkal 2.610 forintra csökkent.

A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Az erősödő forint mellett alacsony forgalomban a csütörtöki záró értéke közelében fejezte be a kereskedést a BUX pénteken, amivel bebizonyosodott: a hét elején megindult korrekció a hét második felére erejét vesztette - jelentette ki Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője. Rámutatott: a stagnáló OTP befektetői mellett a Magyar Telekom vásárlói mozgatták a pénteki kereskedést. A távközlési vállalat magas forgalmának az volt az oka, hogy a cég árfolyama a pénteki kereskedési napon még tartalmazta azt az osztalékot, amelyet a társaság hétfőn fizet ki a részvényeseknek - tette hozzá.

A mai nap az OTP-ről szólt: részletet: ITT
Az OTP árfolyama pénteken nem követte a nemzetközi trendeket, miközben az európai bankpapírok 4-5 százalékos emelkedést tudtak produkálni, a legnagyobb magyar pénzintézet részvényei veszítettek értékükből. Az üzletkötő kiemelte: a sikertelen korrekció után az OTP árfolyamában a 2.700 forintos szint áttörése egy újabb emelkedést hozhat magával, amely eredményeként akár 3.200 forintig is emelkedhet pár nap alatt a bankpapír árfolyama.

A Mol árfolyama 215 forinttal, 2,11 százalékkal 10.395 forintra erősödött, 722,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 7 forinttal, 0,27 százalékkal 2.610 forintra csökkent, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 2,34 százalékkal 584 forintra esett, forgalma 7,6 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 90 forinttal, 0,32 százalékkal 28.335 forintra nőtt, a részvények forgalma 465,4 millió forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 129,3 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,52 százalékkal 12.000 forintra emelkedett.
A kis és közepes papírok indexe, a BUMIX 1.405,96 ponton zárt pénteken, ez 2,04 pontos, 0,14 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Nézze meg, hogyan zártak részvényei!

MTI, Privátbankár

 

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG