Az OTP húzta a BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,34 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 21.630,67 ponton zárt kedden. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.007,09 ponton zárt kedden, ez 0,08 pontos, 0,00 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül csak az OTP ára emelkedett, a többi papír gyengült az előző napi záráshoz képest.
Az OTP-re helyeződött a hangsúly a keddi kereskedésben, az összes többi papír érdektelen volt - mondta Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója. Hozzátette, hogy a forgalom túlnyomó része a bankpapír piacán koncentrálódott. Az OTP több mint 2 százalékos erősödése ellenére azonban a BUX csak minimális pluszban zárt, mivel a többi blue chip lefelé húzta az indexet. Eközben a nyugat-európai piacokon délutánra pozitív lett a hangulat, és a New York-i börzén is emelkedéssel indult a kereskedés.
Az OTP jó szereplését a bank várakozáson felüli eredményei magyarázzák. A bankcsoport 2009-ben 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmaradt a 2008. évitől, azonban így is meghaladta az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését.
A Mol árfolyama 60 forinttal, 0,33 százalékkal 18.000 forintra csökkent, 2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP 119 forinttal, 2,14 százalékkal 5.692 forintra erősödött, forgalma 13,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,56 százalékkal 715 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 140 forinttal, 0,34 százalékkal 41.400 forintra csökkent, a részvények forgalma 787,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 75,0 millió forintos forgalom mellett 95 forinttal, 0,49 százalékkal 19.300 forintra gyengült.
A BÉT áruszekciójában kedden a takarmánykukorica ára két lejáratra csökkent, míg a búza jegyzések változatlanok maradtak.
A takarmánykukorica novemberi ára 100 forinttal 29.500 forintra, a decemberi 500 forinttal 30.000 forintra csökkent, a többi lejárat ára nem módosult: a májusi jegyzés továbbra is 30.800 forint, a júliusi 31.000 forint, a szeptemberi 32.000 forint.
A búza májusi elszámolóára változatlanul 29.000 forint, az augusztusi 29.500 forint, a szeptemberi 31.000 forint, a decemberi 32.000 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára májusra és októberre nem változott: 79.000 forint és 73.000 forint maradt. A novemberi viszont 1.700 forinttal 72.700 forintra nőtt, míg a decemberi 1.500 forinttal 74.500 forintra csökkent.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI