BÉT: Köszönjük, Amerika!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,88 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 17.820,15 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,51 százalékkal 13.400 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,42 százalékkal 4.498 forintra erősödött.
A részvénypiac forgalma 29,9 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: Európa szinte valamennyi meghatározó piacához hasonlóan a napközben jelentősen csökkenő budapesti tőzsdét is a vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatási adatok "állították felszálló pályára".
Az Egyesült Államokban 247 ezer munkahely szűnt meg júliusban, amivel a munkanélküliségi ráta 9,4 százalékra csökkent az előző havi 9,5 százalékról. A ráta első ízben csökkent tavaly április óta. A Reuters elemzői 320 ezer fős foglalkoztatás-csökkenést, és 9,6 százalékos munkanélküliségi rátát vártak.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan a pénteki, nagy forgalmú kereskedés is "az OTP-ről szólt", a bankpapír több mint 24 milliárd forinttal járult hozzá a mintegy 30 milliárd forintos teljes forgalomhoz - fejtette ki az üzletkötő.
Rózsa Balázs, az OTP Bank Nyrt. tőzsdei műveletek osztályának vezetője kiemelte: a vételi érdeklődés egyértelműen az elemzői várakozásokat felülmúló amerikai makrogazdasági adatoknak köszönhető. Hozzátette: a nyugat-európai, illetve néhány régiós tőzsde a magyar piacnál kisebb mélységbe süllyedt a nap folyamán, így ezek a börzék a záró órákban már 1-2 százalékos nyereséget is elkönyvelhettek.
Reflexből fékezett le a forintgyengülés
A Mol 345 forinttal, 2,51 százalékkal 13.400 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 63 forinttal, 1,42 százalékkal 4.498 forintra erősödött, forgalmuk 24,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,31 százalékkal 680 forintra esett, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,28 százalékkal 36.400 forintra nőtt, a részvények forgalma 972,6 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 1,0 milliárd forintos forgalom mellett 900 forinttal, 4,50 százalékkal 20.900 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.815,77 ponton zárt pénteken, ez 18,17 pontos, 1,01 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Kedvenc vállalataink: mindent visznek a multik
MTI