BÉT: az 1700 forintot is elérheti ma az OTP
Az elmúlt napok árfolyam-esésének korrekciójaként jó hangulatra, emelkedésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők.
Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője úgy vélte, hogy a nemzetközi derűlátást elsősorban az ázsiai piacok erős emelkedése fűti pénteken. Európában is pozitív nyitás várható, a kérdés az, tud-e a magyar börze is csatlakozni a kedvező nemzetközi hangulathoz - húzta alá, hozzátéve, hogy egy kisebbfajta pénteki "rally" sem kizárt a BÉT-en. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,39 pontos emelkedéssel, 9.776,68 ponton nyitott pénteken.
Az elemző mindenekelőtt az OTP erősödésére számít, hiszen a az ázsiai piacokon is a pénzügyi szektor volt az emelkedés motorja. Jó eséllyel az 1.600-as szint környékére érhet az OTP, de akár az 1.700 is megközelíthető - vélekedett.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője osztotta kollégája nézeteit a várható emelkedésről. "Nagyon jó a hangulat, viszont mi ebből az utóbbi napokban kimaradtunk; ugyanakkor ez talán megágyazott egy nagyobb emelkedésnek" - mondta.
Csütörtöki záró értékéhez képest 3,33 százalékkal erősödött.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
BUX: nem volt, aki mentse az indexet
MTI