1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 515,98 pontos, 3,41 százalékos emelkedéssel, 15.635,99 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,45 százalékkal 13.150 forintra erősödött, az OTP részvények ára 7,74 százalékkal 3.620 forintra nőtt.

A részvénypiac forgalma 37,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: pénteken a Budapesti Értéktőzsde kereskedését az OTP részvényeinek mintegy 8 százalékos emelkedése határozta meg.

A bankpapír jelentős drágulását elsősorban a JP Morgan célárfolyam emelése idézte elő, amit a döntés "szép magyarországi sajtója" is segített - fűzte hozzá.

A Concorde elemzője szerint ugyanakkor a március óta tartó tőzsdei emelkedés "kifáradásának" jele lehet, hogy a befektetők viszonylag negatívan reagáltak az elemzői várakozásoknál lényegesen jobb, közép-európai idő szerint délután közzétett amerikai munkanélküliségi adatokra.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője nem jellemző elemzői döntésnek nevezte a JP Morgan OTP-t érintő döntését, ami szerinte megalapozta a bankpapír "elképesztő" mértékű emelkedését.
A magyar befektetői hangulat pénteken az optimista világpiacok közül is kiemelkedett, azonban a következő kereskedési napokban ismét számítani lehet újabb, a hét közepén már tapasztalt elbizonytalanodásra - fejtette ki a Raiffeisen üzletkötője.

Az MTI kérdésére válaszolva Szatmári Tamás rámutatott: az Európai Parlamenti választásoknak egyelőre nincs közvetlen hatásuk sem a budapesti, sem más európai piacra. Hozzátette: a jövő héten is csak szélsőséges esetben, belpolitikai fejleményeket követően lehet magyarországi tőzsdei hatása a vasárnapi választásnak.

A Mol 315 forinttal, 2,45 százalékkal 13.150 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 260 forinttal, 7,74 százalékkal 3.620 forintra nőtt, forgalmuk 32,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 610 forintot ért, forgalma 633,8 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,97 százalékkal 31.100 forintra emelkedett, a részvények forgalma 734,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 656,7 millió forintos forgalom mellett 500 forinttal, 3,14 százalékkal 16.400 forintra növelte értékét.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.651,70 ponton zárt pénteken, ez 27,02 pontos, 1,66 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Nézze meg, hogyan állnak részvényei!


Fel kellett függeszteni az OTP-t
Berobbant az OTP - de miért?

MTI

 

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG