BÉT: látványos bukták napja
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 732,49 pontos, 3,96 százalékos csökkenéssel, 17.742,65 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 3,97 százalékkal 13.300 forintra csökkent, az OTP részvények ára 5,76 százalékkal 4.470 forintra esett.
A részvénypiac forgalma 52,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények egyaránt veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: délelőtt még emelkedni tudtak a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei, azonban kora délután már a magyar és a nemzetközi piacokon is megkezdődött az árfolyamok lemorzsolódása. A BÉT-en egyedül az OTP tudta tartani magát egészen három óráig, amikor több amerikai makroadat is napvilágot látott.
Az üzletkötő rámutatott: az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen adatok miatt jelentős korrekció indult meg a nemzetközi tőzsdéken és a magyar börzén is. A magyar blue chipek egyaránt minimum értékükön zártak kedden, míg a legnagyobb veszteséget a bankpapírok piacán tapasztalható erőteljes negatív befektetői hangulat miatt az OTP szenvedte el.
Vaszkó Szabolcs kiemelte: a hét második kereskedési napján a forint is gyengült az euróval szemben, ami szintén erősítette a korrekciós hangulatot a Budapesti Értéktőzsdén.
A Mol árfolyama 550 forinttal, 3,97 százalékkal 13.300 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 273 forinttal, 5,76 százalékkal 4.470 forintra esett, forgalmuk 47,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 2,59 százalékkal 677 forintra gyengült, forgalma 615,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 950 forinttal, 2,55 százalékkal 36.350 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 291,3 millió forintos forgalom mellett 1100 forinttal, 5,12 százalékkal 20.400 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.843,68 ponton zárt kedden, ez 35,55 pontos, 1,89 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Kedvenc vállalataink: mindent visznek a multik
MTI