BÉT: "nullázott" ma a Mol
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,73 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 20.795,61 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,00 százalékkal 16.390 forintra "erősödött", az OTP részvények ára 1,56 százalékkal 5.380 forintra csökkent.
A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: az amerikai jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, továbbá meglehetősen pozitív hangvételű kommentárt fűzött a gazdaság jelenlegi állapotához. A befektetők ettől függetlenül a gazdasági kilábalást segítő állami eszközök szűkülésére következtethettek a Fed elnökének egyik mondatából, aminek hatására tovább estek a már korábban negatív tartományba forduló amerikai részvények - mutatott rá a szakember.
A magyar tőzsde az elbizonytalanodó hangulat ellenére a nyitást követő 10-15 percben túljutott a legnagyobb ijedtségen, amiben feltehetően szerepe volt a "szolid mínuszban" záró ázsiai tőzsdéknek is. A BUX ezt követően óvatosan emelkedett napközben, párhuzamosan a délutáni órákra enyhe emelkedést elérő nyugat-európai, illetve a hasonló mértékben veszteséges régiós börzékkel - fejtette ki Varjú Péter.
Az Erste üzletkötője kiemelte: a magyar idő szerint délután 4 órakor nyilvánosságra kerülő amerikai használtingatlan-piaci adatok alaposan megváltoztatták a piaci hangulatot, mivel rácáfoltak a Fed szerdai lakáspiaci optimizmusára. Az adat közzétételét követő első órában erős, átlagosan mintegy 2 százalékos zuhanást lehetett megfigyelni a fejlett piacokon.
Varjú Péter szerint ez a befektetői pesszimizmus egy hosszabb negatív korrekció előszele is lehet, amely csütörtökön, a kereskedés utolsó fél órájában még csak az OTP-t érintette meg a BÉT-en. A további napok kereskedésének fontos kérdése lehet azonban, hogy az elmúlt hónapokban szárnyaló magyar bankpapírnak pénteken sikerül-e megtartania a komoly támaszként is szolgáló 5.200-5.250 forintos szintet - fűzte hozzá az üzletkötő.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
MTI