BÉT: padlót fogott az OTP, a piac csalódott
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,34 pontos, 1,81 százalékos csökkenéssel, 22.737,16 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,13 százalékkal 23.770 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,42 százalékkal 5.679 forintra esett.
A BUX a várakozásoknak megfelelően 152,57 pontos emelkedéssel, 23.308,07 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,66 százalékkal erősödött.
A részvénypiac forgalma 27,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a piac optimistán várta a reformelképzeléseket, azonban a Széll Kálmán Tervben megismert strukturális tervekről, elképzelésekről a piaci szereplők úgy vélekedtek, hogy azok kevés konkrétumot tartalmaznak. A kereskedés kezdetén még az optimizmus "uralkodott", később azonban a piaci hangulat megváltozott.
"Kevés szó esett a konkrét lépésekről, a megvalósítás útjáról, módjáról, ezért a reformcsomag ismertetése után lefelé mozdultak el az árfolyamok" - elemezte Vaszkó Szabolcs. Hozzátette: a gyógyszeripari részvények szereplésére a gyógyszer-támogatási rendszer tervezett módosításának bejelentése hatott, míg az OTP árfolyamát a bankadó kapcsán az befolyásolta, hogy a nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a bankadó változatlan formában fennmarad, azaz a költségvetés bevételei közé a bankadót "három évre, teljes összegben érdemes beszámítani".
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője egyetértett azzal, hogy a tervben a konkrét lépések hiánya lefelé vitte a tőzsdei árfolyamokat. Emellett arról is szólt, hogy a nemzetközi piaci hangulat is romlott, lefelé mozdultak el a piacok, ebbe belejátszanak a líbiai események is, de a szaúdi tőzsde is negatív tartományban zárt.
"A következő napokban egy erősebb korrekció előtt állunk" - húzta alá, hozzáfűzve, hogy például szerinte az OTP "még mindig túlértékelt."
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>>
MTI, Privátbankár