Bush: nem hagyom bedőlni a világot
"Ez döntő pillanat az amerikai gazdaság számára" - mondta Bush mindössze kilencperces fehér házi beszédében, felszólítva a kongresszust, hogy hagyja jóvá azt a törvényt, amely lehetővé teszi a kormányzatnak a rossz hitelek felvásárlását. Leszögezte, hogy a kormányzati beavatkozás szükséges az ingatag piacok támogatására.
Henry Paulson pénzügyminiszter korábbi beszédében utalt arra, hogy a pénzpiacokon beszorult, értéktelenné és használhatatlanná vált, illikvid hitelek felvásárlását célzó segélycsomag költsége több száz milliárd dollár lehet. Elemzők szerint az összeg elérheti az ezer milliárd dollárt.
Bush azt mondta, hogy a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitelezők kormányzati irányítás alá helyezése (200 milliárd dolláros kilátásba helyezett hitellel), az AIG biztosítónak nyújtott 85 milliárd dolláros szövetségi mentőöv, valamint a Fed sürgős likviditási injekciói a tovagyűrűző széthullást voltak hivatva megakadályozni, de ennél több kell. A Bear Stearns befektetési ház megmentésére a kormány korábban 29 milliárd dolláros kölcsönt nyújtott.
A rossz hitelek felvásárlásának tervén túl a pénzügyi tárca aznap bejelentette, hogy biztosítja bármely nyilvános pénzpiaci alap holdingjait. A tőzsdepiaci felügyelet pedig 799 pénzügyi részvény esetében tíznapos tilalmat rendelt el az úgynevezett short-ügyletekre.
Bush szerint "példa nélkül álló beavatkozásról van szó", az amerikaiaknak hosszú távon azonban "jó okuk van bízni az amerikai gazdaság erejében". Bush egyszer sem ejtette ki a válság szót, végig példátlan kihívásról, pénzpiaci zavarokról, fertőzésről, problémákról, befagyott hitelekről és a bizalom csökkenéséről beszélt. "Cselekedni kell most, hogy megvédjük nemzetünk egészségét a súlyos kockázattól" - fogalmazott, megjegyezve, hogy a szövetségi beavatkozás nem kockázat nélküli, az adófizetők jelentős mennyiségű pénze forog kockán. Az akció azonban várhatóan megtérül - tette hozzá.
Paulson pénzügyminiszter azt is kijelentette, hogy a pénzügyi rendszer bedugulása, amelyet a beszorult hitelek okoznak, az amerikaiak személyes megtakarításait is fenyegeti, veszélyben vannak a befektetési és munkahely-teremtési programok, ez indokolja a rendkívüli lépést.
Chris Dodd, a szenátus bankügyi bizottságának elnöke az ABC televíziónak péntek reggel, még az átfogó kormányzati segélycsomag bejelentése előtt elmondta: az előző éjszakai egyeztetéseken úgy tájékoztatta őket a pénzügyi kabinet, hogy az amerikai pénzügyi rendszer néhány napon belül teljesen "leolvadna", annak minden hazai és külföldi következményével. Dodd hozzátette: eljött az a ritka pillanat, hogy a demokraták és a republikánusok egyetértenek, cselekedni kell, méghozzá gyorsan.
A szövetségi beavatkozás - amelynek az a célja, hogy megszabadítsák a pénzintézeteket a jelzáloggal fedezett kötvényektől és más rossz hitelektől - a 30-as évek nagy depressziója óta a leghatalmasabb kormányzati segélycsomag lehet.
New York is elhesegeti a tőzsdekeselyűket
Elkapták a mentőövet: mégsem lesz összeomlás?
"Még robbanhat egyet a globális pénzpiac"
Minket is lehúz a válság - mi várható jövőre?
Kína kihúzna a válságból, csak egy szavunkba kerül
Háborús állapotok a piacon: menekül, ki merre lát
MTI