BUX: a +1,92%-nak is örülni kell
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,40 pontos, 1,92 százalékos emelkedéssel, 12.784,51 ponton zárt csütörtökön. Mol: 10.300 Ft, +0,59%; OTP: 3.000 Ft, +3,45%.
A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Elsősorban az OTP volt a csütörtöki kereskedés főszereplője - mondta Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője. Mint mondta, a bankpapír "felülteljesítésében" közrejátszhatott az a piaci pletyka is, miszerint az orosz Szberbank felvásárolná az OTP ukrán leányvállalatát. Az ukrán leánybank komoly kockázatot jelent a magyar bank jövő évi eredményeit illetően, ezért a leányvállalat eladásával kapcsolatos pletykát pozitívan fogadta a piac - tette hozzá, megjegyezve, "természetesen fontos az is, hogy milyen áron adnák el".
A nemzetközi piacokon iránytalan kereskedés volt csütörtökön. A svéd alapkamat csökkentésének mértéke meglepte a piacokat, azt várták, hogy a nap folyamán a Bank of England és az Európai Központi Bank is jelentősen csökkenti az alapkamatot. Ehhez képest a két központi bank a várakozásoktól elmaradó mértékben mérsékelte a kamatait, így csökkentek az árfolyamok.
Kovács Krisztián kiemelte, hogy a magyar állampapír hozamok csütörtökön jelentős mértékben estek, ami előbb-utóbb a részvénypiacon is érezteti kedvező hatását.
A Mol 60 forinttal, 0,59 százalékkal 10.300 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 100 forinttal, 3,45 százalékkal 3.000 forintra nőtt, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,39 százalékkal 582 forintra emelkedett, forgalma 710,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 805 forinttal, 2,88 százalékkal 28.800 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 195,5 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 1,39 százalékkal 10.650 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.536,46 ponton zárt csütörtökön, ez 10,14 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI