BUX: elfogyott a lendület a nap végére
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,38 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel, 9.735,93 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,81 százalékkal 8.550 forintra csökkent, az OTP részvények ára 2,97 százalékkal 1.599 forintra esett.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,64 pontos emelkedéssel, 9.972,95 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,04 százalékkal erősödött.
A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest. Fura nap volt a szerdai a Budapesti Értéktőzsdén, mivel a BUX a nemzetközi piacokkal teljesen ellentétesen mozgott: míg azok emelkedtek, a magyar börze indexe ismét veszített értékéből - mondta Varjú Péter az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
Az amerikai piacok jelentős pluszban zártak kedden, és a régiós, valamint a nyugat-európai tőzsdemutatók is emelkedtek, szemben a magyarral, amelynek piacán jelentős volt az eladói nyomás. Az üzletkötő kiemelte: egyedül a csaknem 6 forintos - euróval szembeni - erősödés tudott javítani a BUX értékén, így ha az elkövetkező napokban is tovább erősödik a magyar valuta, nem várható a szerdaihoz hasonló esés a hazai börzén.
Sőre Balázs a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője azonban figyelmeztetett: a forint erősödése mögött lehet, hogy piaci intervenció áll. Ha nem a külföldiek vásárolják a magyar valutát, akkor még mindig nem tért vissza a piaci bizalom és a forint erősödése nem járul hozzá a BUX növekedéséhez - vélte. Az üzletkötő aláhúzta: a BUX csökkenésénél sokkal nagyobb mértékben esett az index határidős terméke, amely csak ritka esetben szakad el az azonnali mutatótól. Mind a határidős BUX-nak, mind az OTP-nek egy nagyobb eladója volt a szerdai kereskedés folyamán.
Sőre Balázs rámutatott: miután az OTP a múlt héten veszített súlyából a BUX-on belül, a kis kapitalizációjú részvények mintájára működik, így sokkal nagyobbak a pozitív, vagy negatív irányú kilengései a többi vezető papírhoz képest. Az OTP árfolyamának változása már nem reprezentálja a BUX-ot, ellenben az abban jelenleg legnagyobb súlyban jelen lévő Mollal és Richterrel.
A Mol árfolyama 70 forinttal, 0,81 százalékkal 8.550 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 49 forinttal, 2,97 százalékkal 1.599 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,98 százalékkal 507 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 450 forinttal, 1,92 százalékkal 22.950 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 50,5 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,05 százalékkal 10.550 forintra gyengült.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.255,77 ponton zárt szerdán, ez 6,10 pontos, 0,49 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
MTI