BUX: gyemge kezdés után gyengye erősödés
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,71 pontos, 1,91 százalékos emelkedéssel, 11.735,82 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 2,66 százalékkal 9.650 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,37 százalékkal 2.361 forintra nőtt.
A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Felülteljesítő volt a magyar piac az európai börzékhez képest - mondta Dobár Péter, a CIB Bank elemzője hozzátéve, hogy a felülteljesítés szerinte elsősorban a Richternek és a Molnak volt köszönhető.
A Mol árfolyamának erősödése mögött a múlt héten pénteken bejelentett, horvát INA-val kapcsolatos hírek állhattak - ismertette Dobár Péter. Elmondta, szektortársai jellemzően gyengébben szerepeltek a hétfői kereskedési napon.
A Mol pénteken arról állapodott meg az INA-val, hogy a magyar társaság három főt delegál a horvát cég hatfős igazgatóságába, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt, az INA kilenc fős felügyelő bizottságába a Mol öt főt delegál. A gáz keretszerződésben abban egyeztek meg, hogy az állami tulajdonú Plinacro gázvezeték-üzemeltető 514 millió kunáért (20,15 milliárd forint) megveszi az INA okoli gáztárolóját, a gázkereskedelmi tevékenység értékesítésére vonatkozó szerződést pedig 2009. július 1-ig kell megkötni. Dobár Péter szerint a Richter piacán egy "természetes korrekció" volt megfigyelhető, mivel a múlt héten jelentősen veszített értékéből.
A bankszektort gyengítette, hogy az amerikai úgynevezett "Rossz Bank" megvalósítása még várat magára, valamint felröppentek olyan piaci pletykák is, miszerint az amerikai AIG biztosító társaság is valamiféle garanciára szorul - ismertette az elemző.
Az elképzelés szerint a Rossz Bank állami pénzből vásárolná meg a fontosabb bankoktól az elértéktelenedett eszközöket, így megtisztulhat a rendszer és megindulhat a bankközi hitelezés.
Az OTP egy ideig együtt gyengült a szektorral, bár az európaiaknál kisebb mértékben, majd a vártnál jobb amerikai feldolgozóipari beszerzőmenedzser-index hatására emelkedni kezdett az OTP árfolyama is - tette hozzá.
A Mol 250 forinttal, 2,66 százalékkal 9.650 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 32 forinttal, 1,37 százalékkal 2.361 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,70 százalékkal 570 forintra csökkent, forgalma 742,8 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1035 forinttal, 3,90 százalékkal 27.585 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 21,2 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 2,14 százalékkal 11.950 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.446,79 ponton zárt hétfőn, ez 1,39 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI