Csúcsok után erősen korrigált a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,53 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 15.873,37 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,18 százalékkal 12.850 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,81 százalékkal 3.420 forintra csökkent.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Részvénypiac: most kell nagyon észnél lenni
Az előző két napi kereskedésben a BUX mindkétszer megdöntötte napi csúcsát, a tegnapi napon a részvények is mind. Az elemzők már akkor korrekciót jósoltak a mai kereskedésre.
A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Mol kivételével veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.
Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: a délelőtti kis korrekció után az elmúlt három nap vételi hangulata folytatódott, azonban a kereskedés utolsó fél órájában visszaestek az árfolyamok a jelentős profitrealizálás miatt a Budapesti Értéktőzsdén.
Az üzletkötő rámutatott: egyedül a Mol árfolyama tudott emelkedni a csütörtöki záráskor, amely során az elmúlt három nappal ellentétben nem a napi maximumán zárt a BUX.
Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a Richter és az OTP árfolyama fáradni kezdett, egyre kevesebb volt a vevő ezen papírok piacán, azonban a Mol részvényei még mindig erősnek tűntek.
Az üzletkötő úgy vélte, mivel az elmúlt négy nap alatt kétezer pontot emelkedett a BUX, a piac megérett egy korrekcióra. Hozzátette: pénteken kezdődnek az amerikai banki gyorsjelentések, amelyek meghatározhatják a nemzetközi tőzsdei hangulatot az elkövetkező napokban.
A Mol árfolyama 150 forinttal, 1,18 százalékkal 12.850 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 28 forinttal, 0,81 százalékkal 3.420 forintra csökkent, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,27 százalékkal 620 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 450 forinttal, 1,22 százalékkal 36.300 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis árfolyama 141,3 millió forintos forgalom mellett 115 forinttal, 0,64 százalékkal 17.880 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.704,84 ponton zárt csütörtökön, ez 1,10 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Az előző két napi záróadatok:
BUX: holnap már nem valószínű a csúcsdöntés
Napi csúcsán zárt a BUX
MTI, Privátbankár