David Boublil általánosságban beszélve ugyan, de megerősítette azt is, hogy csekély nagyságú illetékről lehet szó, amely azonban ügyletek és termékek széles körére vonatkozhat.
Mint mondta, a bizottság nem tesz javaslatot arra, hogy mikortól léphetne életbe az új illeték az EU-ban. Ésszerűnek minősítette viszont azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a tranzakciós adót akár már a következő többéves EU-költségvetés kezdetétől, 2014-től be lehetne vezetni.
Ez az adófajta Tobin-adó néven is ismert, az eredeti elképzelés James Tobin amerikai közgazdásztól származik. A Nobel-díjas gazdasági szakértő a múlt század hetvenes éveinek elején dolgozta ki az ötletet a nemzetközi devizaügyletekkel összefüggésben. Azóta számos alkalommal előkerült a politikai diskurzusban, különösen a világméretű gazdasági válság elmélyülése után. |
Az Európai Bizottság a tranzakciós adótól azt reméli, hogy csökkenti a spekulatív szándékú tőzsdei kereskedés arányát és többletbevételt hozhat az Európai Uniós költségvetésnek. Korábban már kiszivárgott: a Bizottság évi 31,5 milliárd eurós bevételt remél a kötvény-, részvény- és származtatottpapír-tranzakciókra kivetett európai adótól.
Adókérdésekben a tagországok egyhangú egyetértése kell minden döntéshez, a bizottsági javaslatok sikere ezért egyáltalán nem vehető biztosra. Az unió mindenesetre már jelezte, hogy könnyítene a helyzeten, ha világszinten is fontolóra vennék egy ilyen jellegű illetékfajta bevezetését.
MTI, Privátbankár