1p
Újabb súlyos árfolyamveszteségeket mutattak az előző napi vérfürdő után a nagybankok részvényei a Londoni Értéktőzsde keddi kereskedésében a Lehman Brothers csődjének utóhatásaként.
Újabb súlyos árfolyamveszteségeket mutattak az előző napi vérfürdő után a nagybankok részvényei a Londoni Értéktőzsde (LSE) keddi kereskedésében a Lehman Brothers csődjének utóhatásaként. A Barclays, az egyik legnagyobb brit bankcsoport megerősítette, hogy még tárgyal egyes Lehman-érdekeltségek átvételéről.

Az LSE irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója kedd délután 153 pontos, 3 százalékos eséssel 5050 ponton járt, csaknem 1700 ponttal a tavaly júniusban mért, 6732 pontos legutóbbi zárási csúcs alatt.

A fő londoni tőzsdeindex már idén júliusban a recessziós időszakokra jellemző "bear market" sávba zuhant.

A nem hivatalos, de általánosan elfogadott értékpiaci meghatározás szerint a "bear market" állapot akkor áll be, ha valamely tőzsde egy vagy több részvényindexe a megelőző csúcsról az időszaki kilengésektől függetlenül, folyamatszerűen, hosszabb idő alatt - vagyis nem hirtelen, meredek korrekció formájában - legalább 20 százalékot süllyed. Ez a helyzet július 11-én állt elő, amikor a FTSE-100-as 2,7 százalékos napi eséssel 5261,60 ponton zárt, 22 százalékkal a tavaly júniusi zárási csúcs alatt.

Két marékkal tömik a milliárdos nyugtatót a jegybankok
Tovább tart a vérfürdő: hullanak a részvények
Jelenleg az LSE elsődleges árfolyammutatója pontosan 25 százalékkal alacsonyabb a 2007-es nyár eleji értéknél. A keddi kereskedés legnagyobb vesztesei az előző naphoz hasonlóan ismét a bankok voltak.

A főleg jelzálogpiaci tevékenységre szakosodott Halifax-Bank of Scotland (HBOS) papírja - amely előző nap 18 százalékos veszteséggel zárt - kedd délután 27 százalékos mínuszban volt, de a keddi kereskedés korábbi szakaszában előfordult 32 százalékos veszteség is.

Az HBOS - az egyik legnagyobb brit lakossági jelzálogkölcsönző - pozíciója rendült meg a leginkább a brit nagybankok közül, mert a piacon kételyek merültek fel a cég hitelezési tevékenységének megfelelő finanszírozása kapcsán. A nagy brit jelzálogkölcsönzőkre jellemző módon az HBOS is elsősorban a nagybani likviditáspiacon végzi refinanszírozását, semmint lakossági betéti forrásokból.

A globális hitelválság nyomán ez a bankközi likviditásforrás azonban egyre szűkösebb, mivel a bankok egymásról sem tudják, hogy melyiküket milyen mértékben sújtja az amerikai jelzálogadósi kör nem teljesítő kötelezettségeit is tartalmazó pénzpiaci termékek értékvesztése. A Lehman bukása általános várakozás szerint még tovább rontja a bankközi hitelezési hajlandóságot.

A keddi banki árfolyammozgások tanúsága szerint a piaci hangulatot az sem javította, hogy a Bank of England - a brit jegybank - az előző napi 5 milliárd font után - kedden további 20 milliárd font rövid távú likviditáspótló finanszírozást ajánlott fel a bankközi piacon, éppen a Lehman Brothers összeomlása után még szűkösebbé vált nagybani likviditáspiac kisegítése végett.

Kedden a harmadik legnagyobb brit lakossági és befektetési bankcsoport, a Barclays is 7 százalékot meghaladó veszteségben járt a londoni tőzsdén.

A Barclaysnak - amely egyike volt a Lehman Brothers hétvégi megmentési kísérletében részes bankoknak - nem használt az a keddi hivatalos bejelentés, amelyet a cég a londoni tőzsdén tett közzé, megerősítve azokat a sajtótalálgatásokat, hogy továbbra is tárgyal a Lehman egyes részlegeinek átvételéről. A bank hozzátette ugyanakkor, hogy nincs garancia semmilyen megállapodásra.

A brit nagybankok közül a Royal Bank of Scotland 12 százalékos, a Lloyds TSB 3,2 százalékos veszteségben járt a kedd délutáni londoni kereskedésben.

Kedd délután még mindig nem volt hivatalosan ismert, hogy mi lesz a Lehman Brothers londoni befektetési központjának ötezer alkalmazottjával. A Lehman londoni értékforgalmazói és befektetési részlege a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló és tanácsadó cég csődgondnoksága alá került, a PwC illetékesei azonban már előző napi londoni sajtótájékoztatójukon sem tudtak semmi biztosat mondani arról, hogy kit mennyi ideig alkalmaznak.

A citybeli banki közösség azonban biztosra veszi, hogy belátható időn belül mind az ötezer Lehman-alkalmazott állás nélkül marad. Elemzők már a Lehman drámája előtt is azt jósolták, hogy a londoni pénzügyi központban az idén 10 ezer befektetési banki munkahely szűnik meg; a Lehman Brothers teljes gárdájának elbocsátása ezt azonnal 50 százalékkal növelné.

A keddi Financial Times ráadásul azt írta, hogy a Lehman Brothersnél bevett szokás volt az alkalmazottak javadalmazását részvényekben folyósítani - a munkatársak a bank részvénytőkéjének 30 százalékát birtokolták -, emellett a bank sok esetben a prémiumokat is saját papírjaiban fizette ki; ezek most gyakorlatilag értéktelenné váltak.


Steinbrück: Nem lesz dominóhatás


Óvott a legújabb nemzetközi pénzpiaci válság dramatizálásától a német pénzügyminiszter. Peer Steinbrück elismerte ugyan, hogy évtizedek óta a legsúlyosabb válságról van szó, úgy értékelte azonban, hogy Európában nem lesz "dominóhatás", nem kell európai bankok sorozatos bezárásától tartani.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai jegybank, az Európai Központi Bank és a magánbankok szorosan együttműködnek a pénzpiacok likviditásának biztosítása érdekében.

Hasonlóan vélekedett a konzervatívokkal közösen kormányzó Német Szociáldemokrata Párt pénzügyi szakértője. Joachim Poss szerint a nemzetközi pénzpiaci válság  remélhetőleg nem lesz komoly hatással a német gazdaságra. Úgy vélte: Németország elég erős ahhoz, hogy szembeszálljon a válsággal.

A parlament költségvetési vitáját megnyitva Steinbrück pénzügyminiszter egyebek között hangsúlyozta: bár a válság komoly és messze ható, nincs ok a német pénzügyi szektor stabilitásában való kételkedésre. A válság nem befolyásolja a hitelnövekedést Európában, és Németországban sem - hangoztatta a miniszter.

Steinbrück szerint a válság nincs hatással a német kormány költségvetési célkitűzéseire sem. A miniszter ismételten elutasította az adócsökkentéseket, és a további konjunkturális programokat is, hangoztatva: a kormány kitart azon célja mellett, hogy 2011-re kiegyensúlyozzák az  államháztartást, újabb eladósodás nélkül.

A miniszter nem zárta ki, hogy a mostani, harmadik negyedévben nincs, nem volt valódi növekedés. A vitathatatlan konjunkturális visszaesés ellenére sincs szükség "válság-forgatókönyvre" - fogalmazott Steinbrück, aki úgy vélte: 1,7 százalékos gazdasági növekedés továbbra is reális kilátás az idei egész év átlagában Németországban.

A költségvetés tervezete 288,4 milliárd eurós összkiadást irányoz elő a jövő évre, 5 milliárd euróval többet  az ideinél. A tervezet jóváhagyása november végére várható.

Senki sem menekül: most jön a feketeleves
Budapesten is érezték a pofon csattanását
Évszázados krízis Amerikában
Ne sajnálja az energiát: vegyen, amíg olcsó!

Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG