Az LSE-n forgó bankpapírok arra reagáltak, hogy egyetlen nap leforgása alatt két globális amerikai nagybank, a Lehman Brothers és a Merrill Lynch is megszűnt korábbi formájában létezni.
A Lehmant, a negyedik legnagyobb amerikai bankot többnapi mentési próbálkozás után végül hagyták csődbe menni, a Merrill Lynchet ugyanakkor a Bank of America - amely már régóta pályázott e vetélytársára - teljes részvénycserés tranzakció keretében, néhány óra alatt összehozott, csaknem 50 milliárd dolláros ügylet keretében felvásárolta.
A Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója a hétfő délelőtti kereskedésben az 5416,73 pontos előző záróhoz képest 183 pontos - 3,4 százalékos - mínuszban járt.
Az indexen belül a Lehman-dráma egyik főszereplője, a Barclays bankcsoport papírja délelőtt 8,8 százalékos veszteségben volt, de a kereskedés korábbi szakaszában előfordult 9 százalék feletti árfolyamzuhanás is.
A Barclays - mérlegfőösszeg alapján a harmadik legnagyobb brit bank - hétfőn az LSE-n közzétett részvényesi közleményében megerősítette a piacon már hétvégén köztudottá vált azon értesülést, hogy egyike volt a Lehman Brothers átvételét "megfontoló" bankoknak. A cég szerint azonban végül lehetetlennek bizonyult olyan tranzakció kialakítása, amely a legjobban szolgálta volna a Barclays részvényeseinek érdekeit, ezért a bank elállt az ügylettől.
A Barclays a londoni tőzsdei közleményben nem részletezte, hogy miért vált lehetetlenné a Lehman-tranzakció, ám piaci források szerint a brit bank ugyanazért nem vállalta a Lehman Brothers átvételét, amiért a másik fő pályázó, a Bank of America sem: az amerikai pénzügyi hatóságok nem voltak hajlandók garanciát nyújtani azokra a kockázatokra, amelyeket a Lehman mintegy 80 milliárd dollárnyira becsült rossz portfóliója jelentett volna.
A hétfő délelőtti londoni kereskedésnek azonban még nagyobb vesztese volt az erőteljes lakossági jelzálog-üzletággal bíró Halifax-Bank of Scotland (HBOS), amely 15 százalékosnál nagyobb veszteségben járt. A Royal Bank of Scotland 6,7 százalékos, Lloyds TSB 4,8 százalékos mínuszban volt.
Londoni elemzői kommentárok szerint mindazonáltal a brit bankpiacon nincs szó "leolvadásról", a brit bankok helyzete nem rendült meg.
A Wall Street-i fejlemények miatt azonban ismét feszesebbé vált a nagybani likviditási ellátás az európai bankközi piacon: az egynapos bankközi kölcsönzési ráta 4,5 százalékhoz közelített - vagyis jóval az euróövezeti jegybank (EKB) 4,25 százalékos rövid távú kamatcélja felett volt -, és jóllehet a 4,9 százalékos három hónapos bankközi kamatláb nem sokat mozdult, ez is meglehetősen magas hosszú idő átlagához mérve.
Az EKB azonban hétfőn, piacnyugtató céllal bejelentette, hogy "szoros figyelemmel" követi az eseményeket, és kész a szükségesnek megfelelő mértékű pótlólagos likviditást nyújtani.
Röpködnek a mínuszok Európában
Hatalmas zakó nyitáskor - fájdalmas nap vár az OTP-re
Elfogyott a levegő Nagy-Britanniában
Zuhannak a bankpapírok
Évszázados krízis Amerikában
MTI