1p
Az Európai Központi Bank nem változtatott 1 százalékos alapkamatán, a jegybanki törvény módosításával kapcsolatban pedig "nagyon elégedetlen a magyar kormány álláspontjával"
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kormányzótanácsi ülésén egyhangú döntéssel - a várakozásoknak megfelelően - nem változtatott 1 százalékos alapkamatán. Trichet elnök nem zárta ki az alapkamat emelésének lehetőségét a következő kamatülések egyikén.

Az EKB az egy napos, egy hetes és egy hónapos likviditási tendereinek kamatán sem változtatott. A bankok számára fenntartott egy napos likviditási kölcsöneszköz kamata továbbra is 1,75 százalék, míg az egy napos letéteké - amellyel a piac túlzott likviditását szívja fel az EKB - 0,25 százalék.

Az EKB irányadó kamata 2000-től 2008 októberéig 4,25 százalék volt, utána pedig a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan folyamatosan csökkent, egészen 2009 májusáig. Az EKB kormányzótanácsa legutóbb akkor csökkentette a kamatot, 25 bázisponttal 1 százalékra. Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: EKB "éberen figyeli" az árszint alakulását. "Alapvető fontosságú, hogy az inflációs várakozások továbbra is le legyenek horgonyozva" - tette hozzá a jegybankelnök. Trichet újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: "lehetséges", hogy a következő kamatülések egyikén kamatot emeljen az EKB kormányzótanácsa.

Az euróövezeti gazdaságok növekedési kilátásairól szólva elmondta: az adatok azt jelzik, hogy a gazdasági tevékenység növekedésének üteme tovább gyorsul, de még mindig erős bizonytalanság tapasztalható. Az inflációs veszélyekről szólva Trichet kifejtette: a nyomás továbbra is fennáll, elsősorban a nyersanyag- és energiaárak növekedése miatt. Az EKB 2011-ben 2,0 és 2,6 százalék közötti éves inflációra számít, míg 2012-ben 1,0 és 2,4 százalék közöttire. A legutóbbi, decemberi számításhoz képest mindkét tartomány alsó határát emelte az EKB. Trichet hangsúlyozta ugyanakkor: a számítások a február közepi állapotokat tükrözik, így nem tartalmazzák az olajár elmúlt időszakban bekövetkezett növekedését.

Az európai statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közölte felülvizsgált januári inflációs adatait. Ezek szerint a fogyasztói árak 2,3 százalékkal emelkedtek januárban az egy évvel korábbi szinthez képest a 17 tagú euróövezetben. Az idén januárinál nagyobb inflációt legutóbb 2008 októberében mértek, akkor 3,2 százalékos volt a drágulás mértéke. A 27 tagországban 2,7 százalékot tett ki az infláció januárban, ugyanannyit, mint decemberben. Az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai az infláció tovább nőtt februárban. A statisztikai hivatal gyorsbecslése szerint 2,4 százalékos éves szintű infláció várható az euróövezetben februárban.

Újságírói kérdésre válaszolva Trichet elmondta: Az Európai Központi Bank (EKB) "nagyon elégedetlen a magyar kormány álláspontjával" a jegybanki törvény módosításával kapcsolatosan. Az EKB-elnök kifejtette: az EKB korábban már kifejtette álláspontját az ügyben. "Most vizsgáljuk a kérdést, és csak azután döntünk arról, hogy milyen jogi lépések optimálisak. A következő lépés ugyanakkor az Európai Bizottságé" - tette hozzá. A jegybankelnök válaszában úgy fogalmazott: "nem zárok ki semmilyen lehetőséget".

A kamatdöntést követően az euró/dollár kurzus négy havi csúcs közelében mozgott, miután elemzők egyre inkább úgy látják, hogy a közeljövőben kamatot emelhet az EKB. A kamatdöntés nyilvánosságra hozatala előtti 1,3864-es szintről Trichet nyilatkozataira 1,3976-os szintre szökött az euró/dollár kurzus, áttörve ezzel a Commerzbank által ellenállási pontnak nevezett 1,3960-os árfolyamot.

 

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG