1p
Küzdelmes idők elé néz Európa és az Európai Központi Bank, ez pedig a kormányoktól gyors cselekvést kíván pénzügyeik javításában - mondta Jean-Claude Trichet
Küzdelmes idők elé néz Európa és az Európai Központi Bank (EKB), ez pedig a kormányoktól gyors cselekvést kíván pénzügyeik javításában - jelentette ki az EKB elnöke hétfőn egy bécsi bankkonferencián.

Jean-Claude Trichet úgy fogalmazott: "a pénzügyi piacokon feszültségekkel, az euróövezet egyes részein nehéz államháztartási helyzettel szembesülünk". Ezekhez társulva a pénzügyi politika egészének hatékony működésében kedvezőtlen hatás jelentkezik - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az euró megbízható valuta, amely tartja értékét. Jelezte ugyanakkor, hogy az európai stabilitási és növekedési paktum elemei javításra szorulnak.

Utalt arra is, hogy a második negyedévben, illetve a második félévben az euróövezeti gazdasági kilábalás jobban alakulhat az eddig vártnál.

Hangsúlyozta: az EKB kötvény-visszavásárlási programja nem helyettesíti az államháztartási szigort, a programmal az EKB nem változtatott eddigi irányultságán, annak célja csupán a piaci likviditás megőrzése.

Az EKB és az euróövezeti jegybankok korábbi bejelentésük szerint fokozatosan 60 milliárd eurónyi fedezett kötvényt vásárolnak a kötvénypiacokon, likviditásnövelő céllal.

Trichet a francia Le Monde-nak nyilatkozva, amely interjú az EKB honlapján is megjelent, cáfolta, hogy angolszász támadás indult volna az euró ellen. Mint mondta, az összeesküvés-teóriákat óvatosan kell kezelni. Az elnök úgy gondolja, hogy néhány nemzetközi befektetőnek nehéz megérteni Európát és annak döntéshozó mechanizmusait.

Hangsúlyozta, hogy Görögországnak tiszteletben kell tartania és tiszteletben is fogja tartani kötelezettségeit. Egyúttal figyelmeztette azokat a piaci szereplőket, akik azt állítják, hogy Görögországnak három éven belül - amikor a nemzetközi alapokból adott hitelek kifutnak - végül mégiscsak át kell ütemeznie adósságait.

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG