Euforikus nemzetközi hangulatban korrigált a MOL és az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 445,72 pontos, 2,77 százalékos emelkedéssel, 16.536,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A BUMIX 1.728,98 ponton zárt csütörtökön, ez 9,37 pontos, 0,54 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta, hogy euforikus nemzetközi hangulatban erősödtek a tőzsdeindexek, közöttük a BUX is csütörtökön. Az amerikai tőzsdék délutáni, emelkedő nyitása után kaptak lendületet az indexek. Az optimizmus fundamentális okokkal nehezen támasztható alá, igaz ugyan, hogy a nap folyamán megjelent makro- és vállalati adatok nem okoztak csalódást, és emelkedett az olaj ára is - fűzte hozzá. Így zárásra a BUX és az OTP is a napi maximuma közelében zárt.
Kiemelte Szegner Balázs a magas, 20 milliárdot elérő napi forgalmat is, megemlítve, hogy az OTP forgalma egyedül meghaladta a 15 milliárd forintot, az elmúlt hetek napi összforgalmának átlagát. Az igazgató szerint rövid távon fennmaradhat az optimista hangulat. a hosszabb távú kilátások azonban bizonytalanok.
Varjú Péter, az Erste üzletkötője elmondta, hogy a BUX a régióval együtt mozgott, és a részvényárfolyamok mellett a forint is jelentősen erősödött: az euró árfolyama 270 forint alá gyengült. Az üzletkötő szerint a magas forgalom melletti masszív erősödés azt jelzi, hogy nem csak egy nap végi felugrás történt a tőzsdéken. Az optimizmus még néhány napig tovább "fűtheti" a részvénypiacokat - vélte.
A Mol 355 forinttal, 2,70 százalékkal 13.505 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 147 forinttal, 4,21 százalékkal 3.635 forintra nőtt, forgalmuk 15,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 2,51 százalékkal 654 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 730 forinttal, 2,05 százalékkal 36.380 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 459,9 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18.500 forintra erősödött.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI