A BUX tavaly augusztus 6-án zárt utoljára a mostani záró értékénél magasabb szinten, akkor 21.505,99 ponton állt.
Az OTP szintén éves rekordot ért el, a szerdai legmagasabb árfolyama 5.735 forint volt. A bankpapír tavaly október 7-én járt utoljára ezen a szinten, aznap 5.848 forint volt a legmagasabb árfolyama.
A részvénypiac forgalma 38,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője kiemelte, hogy az OTP árfolyama már a nyitásban "átvitte" a korábban erős ellenállásnak bizonyult 5.500 forintot, véleménye szerint ezzel megnyílt az út a 6000 forintos szint felé.
Hozzátette, hogy bár a BÉT emelkedése beleillett a nemzetközi piaci trendbe, a magyar börzét alapvetően az OTP mozgatja, és ez a forgalomból is kitűnik. Kifejtette, hogy az OTP látványos fölfelé menetelése abból adódik, hogy az utóbbi időben jelentős short pozíciók épültek ki a bankpapírban a határidős piacon. Mivel a befektetők árfolyamesésre voltak berendezkedve, a kinti piacokon viszont folytatódik az emelkedő trend, sokan kénytelenek lezárni az eladási pozíciójukat, ami az azonnali piacon vételeket generál.
A kereskedő úgy véli, hogy az emelkedő trend már a végnapjait járhatja, százalékban még sokat emelkedhetnek a piacok, de időben már nem sokáig tart az emelkedés. Megjegyezte, hogy a vállalati jelentések, valamint a megjelenő makrogazdasági adatok is bármikor képesek jelentős mértékben befolyásolni a piacok mozgását.
A Mol 505 forinttal, 3,22 százalékkal 16.205 forintra drágult, 3,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 211 forinttal, 3,86 százalékkal 5.680 forintra nőtt, forgalmuk 29,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,18 százalékkal 855 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 2,08 százalékkal 39.200 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 381 millió forintos forgalom mellett 225 forinttal, 1,1 százalékkal 20.720 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.033,55 ponton zárt szerdán, ez 31,42 pontos, 1,57 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI