Folytatódott a lejtmenet a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,92 pontos, 1,58 százalékos csökkenéssel, 14.860,65 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,64 százalékkal 11.130 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,66 százalékkal 3.478 forintra esett.
Az amerikai indexek ma nem befolyásolták a BUX-ot
A Függetlenség Napjával összefüggő hosszú hétvége miatt pénteken nincs kereskedés a New York-i értéktőzsdéken és az árutőzsdéken sem.
Nagyon gyenge volt a forgalom Budapesten
A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője azt mondta: mivel az amerikai börzék zárva tartottak pénteken, kicsi forgalom mellett minimális elmozdulás volt a nemzetközi és a magyar piacon is. Megjegyezte, hogy ennek sincs túl nagy jelentősége az alacsony forgalom miatt.
A Mol 420 forinttal, 3,64 százalékkal 11.130 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 23 forinttal, 0,66 százalékkal 3.478 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,26 százalékkal 561 forintra gyengült, forgalma 626,6 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,65 százalékkal 33.530 forintra csökkent, a részvények forgalma 895,8 millió forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 537,3 millió forintos forgalom mellett 215 forinttal, 1,24 százalékkal 17.615 forintra erősödött.
A BUMIX 1.689,91 ponton zárt pénteken, ez 4,40 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI