Így is felül: nagyjaink estek a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,96 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 15.644,73 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,30 százalékkal 13.690 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,37 százalékkal 3.540 forintra esett.
A részvénypiac forgalma 25,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Fontosabb hír nélkül ugyan, de felülteljesítő volt az OTP vezetésével a BUX a régióban a csütörtöki kereskedési napon - mondta Dobár Péter, a CIB Bank elemzője az MTI-nek, hozzátéve, hogy a közép-kelet-európai régióban a bankpapírok 2 százalék feletti veszteséget szenvedtek el. "Úgy látszik, az OTP piacán az elmúlt hetek vételi nyomása csütörtökön is kitartott" - mondta.
Az elemző szerint abban, hogy most viszonylag jobban teljesít a budapesti börze, az is közrejátszik, hogy korábban a magyar piacon forgó részvények alulsúlyozottak voltak. Dobár Péter szerint pénteken elképzelhető egy pozitív korrekció, bár - mint mondta - nem számít drámai változásra, de a csütörtöki veszteség egy része eltűnhet.
A Mol árfolyama 180 forinttal, 1,30 százalékkal 13.690 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP 49 forinttal, 1,37 százalékkal gyengült, 3.540 forinton zárt, forgalma 18 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 7 forinttal, 1,13 százalékkal 625 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,31 százalékkal 31.000 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 118,2 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,63 százalékkal 14.300 forintra gyengült.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.620,10 ponton zárt csütörtökön, ez 10,89 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Jelentős jelentések: mi lesz a nagyjainkkal?
MTI