Ismét rosszul szerepelt az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,05 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 14.586,79 ponton zárt csütörtökön. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.679,36 ponton zárt csütörtökön, ez 22,45 pontos, 1,35 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője a csütörtöki kereskedéssel kapcsolatban kiemelte: alacsonyabb volt a forgalom, elsősorban azért, mert az OTP papírok forgalma közel a felére esett szerdához képest. Ezt csak részben tudta ellensúlyozni a Mol iránt megnövekedett érdeklődés.
Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője elmondta: a közép-kelet-európai régióval együtt mozogva "egy enyhe pluszos zárással" korrigálta az elmúlt napok esését a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Alulteljesítő volt ugyanakkor az OTP, hiszen a bankpapírok jellemzően 1-1,5 százalékos pluszban járnak a nemzetközi piacokon, az OTP viszont gyengült. Az OTP papírok piacáról eltűntek ugyan a szerdán még nagy számban jelenlévő eladók, de új vevők nem igazán jelentkeztek - fűzte hozzá.
A Mol 330 forinttal, 2,95 százalékkal 11.500 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 44 forinttal, 1,38 százalékkal 3.150 forintra csökkent, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,23 százalékkal 575 forintra nőtt, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 60 forinttal, 0,18 százalékkal 33.160 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 439,8 millió forintos forgalom mellett 655 forinttal, 3,72 százalékkal 18.255 forintra növelte értékét.
MTI