A pénzügyminiszterek, akik egyidejűleg az EBB kormányzó tanácsának is tagjai, bejelentették, hogy várják az EBB végleges javaslatait a kis- és középvállalati szektor tevékenységének előmozdítására, tekintettel arra, hogy a szektor a 27 tagországot tömörítő Európai Unió fő munkaadója. Ilyen javaslat lehet, hogy lazítanak a hitelek felhasználhatóságának feltételein, szélesítik azt a kört, amelyben az EBB-hitelek hozzáférhetők.
Az EBB tavaly 5,2 milliárd eurót folyósított a kkv-knek, ez növekedne 7 és fél milliárdra a javaslat szerint. A gazdasági növekedés lassulása nem fog soká tartani Európában, vélekedett pénteken az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának elnöke, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, a miniszterek nizzai tanácskozásán. - Nem hiszem, hogy elhúzódó recesszióba kerülünk - mondta. Igaz, egyszersmind azt is elismerte, hogy "a növekedés sokkal jobban lelassult, mint akár csak néhány hónapja is gondoltuk volna".
Junckert pénteken újabb két évre megválasztották a csoport elnökévé. Az értekezleten a német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück arról beszélt, hogy Európában nincs szükség afféle mentő- és gazdaságösztönző akciókra, amilyenekkel az amerikai kormány kísérletezik az idén, például 100 milliárd dollárnyi adó visszatérítésével a lakosságnak.
- Ellenzem európai ösztönző program gondolatát, és Németországban sem tanácsos ilyet kezdeményezni. Semmi értelme pénzt pocsékolni, minden ország önmagáért felelős - hangoztatta a német pénzügyminiszter.
Az Európai Bizottság szerdán 1,3 százalékra rontotta az euróövezet idei gazdasági növekedésére szóló előrejelzését a tavasszal jósolt 1,7 százalékról, egész EU-beli átlagos növekedésre szólót 1,4 százalékra vitte le 2,0 százalékról.
Barosso kipipálhatja majd a magyar parlamentet
Az oroszok nyersek, de kellenek Európának
A Világbank megsimogatta a fejünket: így tovább
Almunia: el kell kerülni a pangást
MTI