1p
Az euróövezet tagjainak eladósodása már ahhoz a szakaszhoz érkezett, hogy a befektetők azt találgatják már, ki áll majd le legelőször a törlesztéssel
Görögország előbb-utóbb nagy valószínűséggel késedelembe kerül államadósságainak törlesztésével, de e fejleményt az euróövezet túléli - jósolta a BBC Világszolgálata által kérdezett pénzügyi szakértők nagy többsége.

A BBC World Service nemzetközi felmérésének hétfőn Londonban ismertetett eredménye szerint a 38 válaszadó közül 25 - vagyis az elemzők kétharmada - "legalább egy" euróövezeti tagállam törlesztési leállásával számol, és akik így vélekedtek, azok mindegyike azt mondta, hogy Görögország a törlesztési hátralékba kerülők között lesz. A válaszolók közül 14 azt jósolta, hogy Írország is törlesztésképtelenné válik, heten pedig Portugália esetében is számítanak ugyanerre.

Az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays Capital nemrég ismertetett, jóval szélesebb körű felmérése ennél valamivel derűlátóbb eredménnyel zárult, de az a vizsgálat is azt mutatta ki, hogy a globális befektetői közösség tagjainak fele tart egy vagy több euróövezeti tagállam adósságtörlesztési leállásától.

Euródominó: görög, portugál, ír bukta a sorrend?

Ír vagy görög - ki áll le előbb?
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának osztrák tagja, Ewald Nowotny tegnap épp annak a véleményének adott hangot, hogy míg Portugáliának közgazdaságilag most lenne indokolt segítséget kérnie, addig Görögországnak valószínűleg nem kell majd átstrukturálnia hiteleit, mert képes lesz törleszteni azokat a jövőben.
Részletek >>>
A Barclays Capital több mint ezer befektetési társaság bevonásával elvégzett márciusi negyedéves körkérdésének minap Londonban közzétett eredménye szerint az intézményi befektetői körnek pontosan az 50 százaléka számol azzal, hogy Görögország, Portugália és/vagy Írország a következő három évben leáll törlesztéseivel, illetve adósságállományának átstrukturálására kényszerül.

A befektetői várakozások romlását jelzi, hogy a Barclays Capital előző, decemberi felmérésében a megkérdezetteknek még csak az egyharmada jósolta legalább egy euróövezeti tagállam kényszerű adósságátrendezését.

Az azóta bekövetkezett egyetlen ellenkező irányú változás az, hogy a Barclays Capital mostani felmérésébe bevont intézményi befektetői kör tagjainak 2 százaléka tart egyszerre számos euróövezeti gazdaságban szükségessé váló törlesztési átrendezéstől és ennek nyomán az euróövezet felbomlásától; az előző, decemberi vizsgálat során a megkérdezetteknek még a 4 százaléka nevezte ezt a fejleményt valószínűnek a következő három évre.

Az euróövezet túléli

Ki áll majd le először a törlesztéssel Ön szerint?
Portugália
Írország
Görögország
Mindenki tud majd törleszteni, nem lesz gond
A BBC World Service által megkérdezett elemzők nagy többsége sem tart a valutaunió szétesésétől. A vizsgálatba bevont 38 szakértő közül 33 válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy az euróövezet változatlan formában fennmaradhat-e.

Az ennek ellenkezőjét jóslók kisebbségi csoportjába tartozott ugyanakkor egy finn közgazdász, aki szerint az euróövezet északi és déli országai közötti divergencia-folyamat egyre markánsabbá válik, és az északiak ezt "a nem túl távoli jövőben" már nem fogják tűrni. A szakértő szerint ez azt jelenti, hogy néhány déli tagállamot "kiraknak" az euróövezetből.

Az euróövezeten belüli széttartó folyamatokra nemrégiben londoni hitelminősítői elemzők is felhívták a figyelmet.

Lepaktáltak
Nagy lépés Európának: meglesz a szerződésmódosítás
A Fitch Ratings által az euróövezet jövőjéről Londonban rendezett szakszemináriumon David Riley, a nemzetközi hitelminősítő globális szuverén adósbesorolásokért felelős igazgatója kijelentette: a válság azért is sújtja különös erővel az euróövezetet, mivel a pénzügyi uniónak egyben gazdasági unióvá is ki kellett volna teljesednie. Az európai szintű monetáris unió kialakult ugyan, a gazdasági unió azonban nem, és ennek következményeként széttartó folyamat indult meg a versenyképességben és a magánszektorok működésében - mondta a Fitch vezető szakértője.

Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor´s nemrégiben kiadott londoni elemzésében kiemelte, hogy az euróövezeten belüli gazdasági növekedési folyamatok is széttartó pályára kerültek, ami azzal a kockázattal jár, hogy a jól teljesítő tagországok versenyképességi előnye a többiekhez képest hosszú távra rögzül. Ha e versenyképességi rés tartósan fennmarad, vagy akár tovább szélesedik - amit az S&P elemzői a következő két évre "igen valószínűnek" neveztek a tanulmányban -, a valutaunión belüli széttartó teljesítményfolyamatok egyre inkább strukturális jellegűvé válhatnak - állt a hitelminősítő elemzésében.

MTI, Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG