Lendületben: pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,45 pontos, 2,50 százalékos emelkedéssel, 12.056,11 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,55 százalékkal 11.480 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,22 százalékkal 2.160 forintra nőtt.
A részvénypiac forgalma 23,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A globális jó hangulat húzta felfelé az indexet pénteken is az MTI által megkérdezett szakértők szerint. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője szerint pénteken is folytatódott a korábbi napokban tapasztalt jó hangulat, bár péntek délutánra már a nyugat-európai piacokon "ez elfáradt kicsit". A közép-kelet-európai régióban a budapestihez hasonló emelkedés történt - tette hozzá.
Véleménye szerint egyre többen hisznek abban, hogy ez az optimizmus folytatódhat, és rövid bázison a reálfolyamatokban is megfigyelhető hasonló lelkesedés. Bár - mint hangsúlyozta - nem hiszi, hogy a válság elérte volna mélypontját.
Kovács Krisztián kiemelte, hogy a G20-csúcson "erős üzenetek" születtek. Példaként említette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítését. Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője kiemelte, hogy az elmúlt négy hónapban nem volt példa arra, hogy az BUX 12.000 pont felett zárt volna. Véleménye szerint az optimista hangulat a következő napokban is kitarthat.
A Mol 175 forinttal, 1,55 százalékkal 11.480 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 26 forinttal, 1,22 százalékkal 2.160 forintra nőtt, forgalmuk 15,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,98 százalékkal 567 forintra emelkedett, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1800 forinttal, 7,06 százalékkal 27.300 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 231,5 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 2,05 százalékkal 11.950 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.346,91 ponton zárt pénteken, ez 2,94 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan állnak részvényei!
Több milliárd forintnyi kötvényt értékesített az OTP
MTI