Ma minden a forintnak kedvezett
Erősödött a forint pénteken, a bankközi devizapiacon, a számára kedvező és a zloty számára kedvezőtlen nemzetközi hatásokra. Az eurót 295,35 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 297,50 forinttal. A legerősebb euróárfolyam délelőtt 299 forint közelében volt, majd a forint folyamatosan erősödött a nap folyamán.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
A forint erősödése két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a zlotyból a térségbeli devizákba történő portfolió átrendezéseknek, másrészt az euró a dollárral szembeni erősödésének volt köszönhető. A piacok több megnyilatkozásból is azt a következtetést vonták le, hogy Lengyelország nem lesz képes teljesíteni az euró bevezetésének inflációs előfeltételét jövőre, és a költségvetési deficit is határérték feletti lesz. A zloty kárára és a forint, valamint a cseh koronára kötött üzletek erősítették a két utóbbi deviza árfolyamát.
A dollár lassan, de folyamatosan gyengült az euróval szemben: a keresztárfolyam a csütörtöki 1,30-as szélsőérték után péntek reggel már 1,3170 körül alakult, délután négy órakor pedig 1,3259 volt. Az EKB péntekre 1,3232 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a csütörtök 1,3050 dollár után. A dollár gyengülését az a hír váltotta ki, hogy a Crysler csődeljárást kérhet már a jövő héten, valamint hozzájárult a pozitív kínai gazdasági adatok hatására erősödő jen is, és az eurót támogató kedvező német Ifo gazdasági mutató. A dollárt 222,70 forinton jegyezték délután négy órakor a csütörtök délutáni 228,33 forint után.
A svájci frankot 195,55 forinton jegyezték a csütörtöki 196,82 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 228,55 forint 233,45 forint után. Az állampapírok másodpiacán a hozamok 10-20 bázisponttal csökkentek, a 3 éves lejárat hozama 10,55 százaléknál, az 5 évesé 10,60 százaléknál, a 10 évesé százaléknál áll.
MTI