1p
Az új elnök hivatalba lépésével jelentős változások elé néz az energiaszektor, jól járhatnak az infrastruktúra-építő cégek és az egészségbiztosítók. A fegyvergyárak sem fognak szenvedni, véget érhet viszont az olajtársaságok aranykora
Az új elnök hivatalba lépésével jelentős változások elé néz az energiaszektor, jól járhatnak az infrastruktúra-építő cégek és az egészségbiztosítók. A fegyvergyárak sem fognak szenvedni, véget érhet viszont az olajtársaságok aranykora

Változás: Barack Obama megválasztott elnök választási kampányát végig ez a jelszó kísérte, így a csalogatás hatására a választási urnákhoz rekord arányban járult Amerika népe. A megválasztás keretén belül a figyelem középpontjába a gazdasági nehézségekkel, a pénzügyi válsággal kapcsolatos javaslatok és konkrét megoldások kerültek - olvasható a Capital Partners szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzésében. A feladatok közül az első, amivel Obama szembesül, a hitelválság súlytotta pénzügyi szektor újjáélesztése és olyan feltételek megteremtése, melyek biztosítják, hogy a válság soha többé ne ismétlődjön meg - mondta Josef Stoulil, a cég elemzője.

A közlemény szerint a pénzügyi válság által egyik legnagyobb mértékben súlytott szektor az autóipar. Ez a  szektor nyomást fog gyakorolni Obamára, hogy a Bush-adminisztráció által beígért, alacsony kamatú hitelek formájában biztosítandó 25 millárd amerikai dollárt az autógyártóknak kifizesse – mondja Josef Stoulil és hozzáteszi: ennek a kölcsönnek elsősorban az a célja, hogy a környezetkímélő autógyártás fejlesztését támogassa, ami egyébként Obama környezetvédelmi-kampányába is illeszkedik. Így úgy tűnik, hogy éppen a megválasztott elnök személyének köszönhetően remélhetnek hasznot a gyártók a hibrid autók gyártásával.

A környezetvédelmi kampányhoz kapcsolódik az energetikai szektor, ahol nagymértékű beavatkozás várható az éghajlat védelmével, valamint a természetes energiaforrások támogatásával kapcsolatban - áll a közleményben. Barack Obama 2050-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását 80%-kal tervezi csökkenteni. Az új kormány tervei között szerepel a nap-,  a szél- és a vízenergia hasznosításának fejlesztése, melyre Obama az elkövetkező 10 évben 150 milliárd amerikai dollárt kíván áldozni, azzal a távlati célkitűzéssel, hogy 2025-ben a felhasznált energia egynegyede már ezekből a megújuló energiaforrásokból származhassék - állítja a Capital Partners elemzője. 

Nem pénztárcájukra hallgattak a gazdag amerikaiak

Az egészségügy kérdésében az új elnök megválasztása után elsősorban az egészségbiztosítók járnának jól, mert az új, eddig biztosítással még nem rendelkező amerikai állampolgárok hulláma számára az egészségbiztosítás megfizethetőbbé válna – vélik.
További impulzust jelent azoknak az adókedvezményeknek a bevezetése is, amellyel az energiaszámlákért kifizetendő összeg minden amerikai család esetében 1000 amerikai dollárral csökken. Ezzel szemben úgy tűnik, az olajtársaságok aranykora leáldózóban van - magyarázza az elemző. Obama ugyanis  már korábban kifejtette az olajtársaságok adóinak emelésére vonatkozó elképzelését arra az esetre, ha egy hordó olaj ára a 80 dolláros szintet meghaladná.

A demokrata választási kampány egyik legfontosabb pontja az infrastruktúra fejlesztése volt.  Október 13-án  maga Obama úgy fogalmazott, hogy az elavult utak, iskolák és hídak újjáépítésére 2 millió új munkahelyet kíván létrehozni. Ennek a célnak a teljesítésére szánt eszközök egyike lenne egy ún. infrastruktúrális bank létrehozása, amely az elkövetkező évtizedben ebbe a szektorba mintegy 60 milliárd USD értékű befektetést injektálna.  Obama megválasztása így pozitív hatással lehet az infrastruktúra-építő cégekre – állapítják meg.

Obama nem a Messiás

- Friss tőzsdei árfolyamok
- Legfrissebb devizaárfolyamok
A közlemény szerint a fegyvergyártásban tevékenykedő cégek számára semmilyen alapvető fordulat sem várható. Az elemzés szerint Obama az iraki egységek hamarosan bekövetkező visszavonását tervezi, figyelmét nagyobb mértékben Afganisztánnak szentelné, ez pedig a nagy fegyvergyártó cégeknek nem  feltétlenül okozna veszteséget.

A légitársaságok esetében – a Delta Air Lines legnagyobb légitársasággal az élen -  azonban már problémák várhatók – jósolják. Obama a munkafeltételek megítélésére vonatkozóan szeretné az ellenörző szervek befolyását megerősíteni, a külföldi személyek amerikai légitársaságokban megszerzett tulajdonjogát korlátozni, valamint a szektorban dolgozó munkások jogait erősíteni, amely a munkaköltségek növekedésével járna – magyarázza Josef Stoulil.

Bush berágott a szivárogtatás miatt
Obama a föld alól is előkeríti bin Ladent
Autóipari mentőövet vár Bushtól Obama
Anglia biztos elutasította volna Obamát
Obama adócsökkentéssel menti meg Amerikát
Súlyos örökség: Obama moshatja Bush szennyesét
A válság megköti Obama kezét

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG