Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a Mol bármikor is vásárolt INA-részvényt, azt azért tette, mert elkötelezett mind Horvátország, mind az INA iránt, és a vásárlással nem a stratégiai partnerek INA-val kapcsolatos jogait és kötelezettségeit kívánja megváltoztatni - hangsúlyozza a társaság. Mint hozzáteszi, a horvát kormánnyal kötött szövetség a kulcsa annak, hogy az INA erős, versenyképes és sikeres horvát vállalattá, a "régió bajnokává" váljon.
A legutóbbi ajánlati időszak lezárulta után néhány magánbefektető részvényeladásra vonatkozó ajánlatát - amennyiben azok megfeleltek a Mol befektetési feltételeinek - a társaság elfogadta. Az olajtársaság egyúttal leszögezi, hogy semmilyen jogszabály, formális, vagy informális megegyezés nem korlátozza a Molt abban, hogy további INA részvényeket vásároljon. A Mol INA-ban meglévő tulajdoni hányada még nem érte el azt a szintet, amely bejelentési kötelezettséget vonna maga után - áll a közleményben.
A Mol eddig is betartott minden előírást, illetve követi azon nemzetközi gyakorlatot, amely a tőkepiacot, a tőzsdei kereskedést és az ezekkel kapcsolatos közzétételi kötelezettségeket szabályozza, és így fog eljárni a jövőben is - szögezi le közleményében a cég.
A Mol és a horvát kormány között megkötött Részvényesi Megállapodás szabályozza a két stratégiai részvényes jogait és kötelezettségeit az INA-ban, függetlenül részesedésük mértékétől. A Mol két ajánlatot is tett az INA magánkézben lévő részvényeinek megvásárlására. A kisrészvényesek döntő többsége élt is az ajánlattal. Az ajánlatok teljes mértékben megfeleltek az összes vonatkozó jogi előírásnak, a Mol átláthatóan és tisztességesen nyújtott tájékoztatást szándékairól - írja a Mol.
A társaság követte a horvát pénzügyi felügyelet, a HANFA azon iránymutatását is, mely azt tanácsolta, hogy a legutóbbi ajánlati időszak alatt a Mol ne vásároljon a tőzsdéről INA-részvényeket. Bár a Mol vitatta ennek a javaslatnak a jogosságát, mégis eleget tett a felügyelet igényének. Ugyanakkor a magyar társaság felhívta a HANFA figyelmét arra, hogy spekulatív szándékú kereskedést tapasztal a tőzsdén. A Mol meggyőződése, hogy az INA érdekével ellentétes, ha spekulatív befektetők tulajdonosi pozíciót építenek ki a vállalatban azzal a lehetséges céllal, hogy próbára tegyék a stratégiai partnerek - a Mol és a horvát kormány - egységét.
A Mol emlékeztet arra, hogy 2003 óta a Mol több mint 20 milliárd horvát kunát (mintegy 750 milliárd forintot) fektetett be az INA-ba és azon keresztül a horvát gazdaságba. A világválság alatt, amikor az INA napi operatív működése is veszélybe került, a két stratégiai partner, azaz a horvát kormány és a Mol erőfeszítéseinek köszönhetően az INA képes volt talpon maradni. A legválságosabb időszakokban a Mol közvetlen pénzügyi segítséget is nyújtott az INA-nak, amelynek segítségével a társaság képes volt időben utalni a fizetéseket és folytatni fejlesztési programját - áll a közleményben. Számos veszteséges év után 2010-ben az INA végre nyereségessé vált - összegezte erőfeszítésének eredményét a Mol.
MTI