A világ legnagyobb tőzsdetársasága, a NYSE Euronext, a New York-i értéktőzsdét és a nyugat-európai Euronext tőzsdeszövetség piacait üzemeltető egyesülés 426 millió dolláros adózott eredményt jelentett az első félévről, 86 százalékkal többet a tavalyi első félévi 229 milliónál.
Még a részvények tőzsdei lejtmenetének második negyedévi gyorsulása közben is 21,1 százalékkal nőtt a cég profitja éves összehasonlításban, bár elmaradt az első negyedévitől. A növekvő tőzsdei forgalom - legyen szó bármilyen előjelű irányzatról - ugyanis mindenképpen növeli a bevételt. Ebből a szempontból tehát mindegy, hogy eladási, vagy vételi hullám hozza a jutalékokat és egyéb díjakat.
A NYSE Euronext bevétele az első félévben 2,448 milliárd dollár volt, 37,5 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,78 milliárdnál. A második negyedévben a bevétel is csökkent kissé az első negyedévhez képest, de 7 százalékkal meghaladta a tavalyit.
A második negyedévben a New York-i értéktőzsdén a forgalom mennyiségben - a tranzakciók száma - 20 százalékkal nőtt az azonnali piacon az egy évvel korábbihoz képest, a Euronext piacain az azonnali forgalomban a 88 millió kötés rekord számú volt, 17 százalékkal több az egy évvel azelőttinél.
A New York-i értéktőzsde fő mutatója (DJIA) csütörtökön 14,22 százalékkal alacsonyabban zárt a tavaly év végi értékénél, a Euronext piacai közül a legnagyobb, a párizsi értéktőzsde irányadó mutatója (CAC-40) péntek reggel 22,49 százalékkal maradt el az év végi értékétől.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI