1p
A hiteltartozások megnövekedett terhei akadályozzák a lakossági megtakarítások gyarapítását a közép-európai régióban, de még a fejlettebb nyugat-európai országokban is. Ha váratlanul nagyobb összeghez jutnának, a magyarok és a románok megosztanák családjukkal
A hiteltartozások megnövekedett terhei akadályozzák a lakossági megtakarítások gyarapítását a közép-európai régióban, de még a fejlettebb nyugat-európai országokban is. Ha váratlanul nagyobb összeghez jutnának, meglévő terheik mérséklésére, illetve hosszútávon befektetésekre a németek és franciák fordítanák, a magyarok és a románok megosztanák családjukkal, a csehek és a lengyelek pedig nyaralásra költenének - olvasható az Aviva Életbiztosító kutatásában.

A magyar lakosság csaknem 60 százaléka egyetlen fillért sem tud megtakarításra fordítani egy átlagos évben. Romániában és Lengyelországban ez az arány még rosszabb: 70 százalék fölötti. A cseheknél viszont – hasonlóan a fejlett nyugat-európai országokhoz – ez az arány 30 százalék alatt marad − derül ki az Aviva Életbiztosító által az idei évben készített nemzetközi kutatásból, amely 11 európai országot, köztük a közép-európai régió több országát is vizsgálja, reprezentatív mintavétellel.

Akik megengedhetik, hogy félretegyenek, azok között Magyarországon kiugróan magas, 80 százalék közeli azok aránya, akik a jelenleginél többet már nem tudnak megtakarítani. Az eladósodottság oly mértékű, hogy a tárgyalt közép-európai országokban a lakosság több mint fele, míg Olaszországban és Franciaországban valamivel kevesebb, mint 50 százaléka nem rendelkezik elegendő megtakarítással egy váratlan esemény elhárítására.

Az okok között a már meglévő kölcsönök anyagi terhe előkelő helyen áll. Magyarországon, Csehországban és Romániában a megkérdezettek negyede hivatkozik erre, míg Franciaországban és Olaszországban is közel egyötödük említi a korábban felvett hiteleket. Ezzel összhangban az összes vizsgált országban a lakosság 50 vagy e feletti százaléka tartja túl magasnak jelenlegi tartozásának összegét.

Ha egy zsák pénzt kapnánk, azt se fektetnénk be >>
Azok között, akik mégis meg tudnak takarítani, Magyarországon 53 százalék véli úgy, hogy pénzét bankban vagy különböző befektetésekben érdemes tartania. Ez egybecseng a fejlett országok lakosságának véleményével: Olaszországban 51, Franciaországban 69 százalék adta ugyanezt a választ. Romániában azonban még mindig jelentős lehet a párnacihában tartott készpénz-mennyiség vagy a pénzintézetek iránti bizalmatlanság, hiszen csak 36 százalék választaná a bankokat a megtakarításai során, míg Lengyelországban és Csehországban ötven százalék közeli ez az arány.

A lakosság mindenütt óvatos a befektetési lehetőségek mérlegelése során, vigyáz már megszerzett vagyonára. Kivétel nélkül minden vizsgált országban a garantált hozamot jelölték meg az első helyen, mint a legfontosabb szempontot a pénz fialtatásánál, a második helyen az alacsonyabb, de biztonságosabb megtérülést hozó kamatláb szerepelt.

A költési szokásokat is vizsgálta az Aviva kutatása: feltették azt a kérdést, hogy mire költenének az emberek, ha hirtelen éves jövedelmük háromszorosához jutnának. A közép-európai régió vizsgált országaiban az első három hely egyikén a lakásfelújítás áll. Magyarországon és Romániában az első helyen a barátokkal és családdal való megosztás szerepel, míg a csehek és a lengyelek a nyaralást is előre sorolták. Ezzel szemben Franciaországban és Olaszországban a hosszú távú megtakarítás és a meglévő tartozások mérséklése áll a válaszok fókuszában. Egyedül a lengyel válaszadók mondták nagyobb számban (17 százalék), hogy saját vállalkozásba kezdenének - olvasható az Aviva közleményében.

Nyugdíjak: üjratöltődhetnek a kasszák
Világcsúcs magyar módra: akár +11,4% profit 
Megesszük a fizetésünket
Egyre jobban bízunk a reménytelen jövőben?

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG