A Mol magyar olajvállalat és a horvát kormány tárgyalódelegációja július 25-re tűzte ki az egyeztetések következő fordulóját az INA horvát olajvállalat ügyében - közölte szombaton a horvát gazdasági miniszter. Ivan Vrdoljak a Hina horvát hírügynökségnek adott interjújában elmondta: reméli, hogy most, miután megszületett az Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök ellen az INA-Mol-ügyek egyesített perében hozott jogerős ítélet - amelyben a bíróság kimondta, hogy a volt horvát kormányfő pénzt fogadott el a Moltól, hogy az megszerezhesse az irányítási jogokat az INA felett - a tárgyalások legfőbb témája újra a vállalat vezetési módjának megváltoztatása és a részvényesi megállapodás lesz.
"Őszintén remélem, hogy (a magyarok) a tárgyalások első napjától kezdve elfogadják ajánlatunkat, méghozzá az új részvényesi szerződésről és az INA új igazgatásáról szóló javaslatot" - közölte Ivan Vrdoljak. A gazdasági miniszter hozzátette, a megegyezés az olajvállalatban 49,07 százalékos részvénycsomaggal és irányítási joggal bíró magyar féllel a jelenlegi helyzet lehető legegyszerűbb technikai megoldását kínálná, mivel így az INA fejlesztése a lehető leghamarabb elindulhatna.
Vrdoljak azt mondta: neki az a legfontosabb, hogy egy stratégiai partner úgy döntsön, érdemes befektetni az INA már meglévő gyártási és finomítási rendszerébe, a viszonteladói hálózatba, a regionális pozíció fenntartásába és a vállalat munkatársainak szakértelmébe. Ez a mondat ugyanakkor nem adott egyértelmű iránymutatást azokkal a spekulációkkal kapcsolatban, hogy az orosz Gazprom energiaipari vállalat vásárolná meg a Mol részesedését a horvát olajcégben.
"Több külföldi vállalattal folytattunk tárgyalásokat az INA helyzetéről. Lehet ezt úgy értelmezni, hogy azok érdeklődnek az INA iránt? Valószínűleg igen, konkrét egyeztetések azonban nem voltak" - jegyezte meg a horvát gazdasági miniszter.