1p
Az első hónapok raliját követően májusban a nyersanyagpiacon látványos zuhanás történt, így jogosan merül fel a kérdés, vajon folytatódik-e a korábbi növekedési periódus
Az első hónapok raliját követően májusban a nyersanyagpiacon látványos zuhanás történt, így jogosan merül fel a kérdés, vajon folytatódik-e a korábbi növekedési periódus, vagy trendfordulóhoz érkezett a piac.

A továbbra is stabil gazdasági növekedés azonban egyértelműen fenntartja a kereslet jelenlegi szintjét, így az aktuális árszinteken ismét érdemes fontolóra venni a nyersanyag típusú befektetéseket – mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A cég közleményében kifejti: a tavalyi trendhez képest az idei év elején változás történt a nyersanyagpiacon, hiszen míg 2010-ben leginkább a nemesfémek és az élelmiszerek árai növekedtek jelentősen, addig 2011 első negyedévében – főként az észak-afrikai és távol-keleti politikai bizonytalanság következtében – a nyersanyagosztályon belül elsősorban az energiahordozók árai emelkedtek kiugró mértékben.

Május első napjaiban aztán ez az emelkedő trend megszakadt, és nagymértékű, több mint 10%-os zuhanás történt, amihez hasonló csökkenés 2008-ban történt utoljára. „Az okok főként arra vezethetőek vissza, hogy az Európai Központi Bank visszafogott nyilatkozatainak hatására újra erősödni kezdett a dollár, miközben a gyenge amerikai és német makrogazdasági adatok, valamint a feltörekvő piacok növekedési kilátásainak bizonytalansága a nyersanyagok iránti igény csökkenését vetítette előre. A határidős tőzsdéken a letéti követelmények szigorítása pedig még tovább erősítette ezt a korrekciós folyamatot” – magyarázta a Horváth István.

„Az év további részét tekintve azt látjuk, hogy a globális növekedési kilátások ugyan némileg gyengébbek, mint fél évvel ezelőtt, de még mindig stabilnak tekinthetők. A fejlett piacokon 2%, a feltörekvő régiókban 6% feletti növekedés várható 2011-re, így a világgazdaság jelentős nyersanyagigénye továbbra is fennmarad, és az első negyedévben a japán katasztrófa jelentős mértékű keresletcsökkentő hatására sem kell a továbbiakban számítani” – mondta el Horváth.

Hozzátette: a kőolaj világpiaci árát ezen túlmenően az is fokozhatja, hogy jelenlegi ismereteink szerint a líbiai olajmezők kínálata tartósan, a következő egy-két évre kiesik, miközben a keresleti oldalon a kínai gépjárműállomány bővülése komoly igényt generál. Az arany esetében, bár a tavaly tapasztalt mértékű árfolyam emelkedés idén nem várható, a Fed kamatemelés hiányában továbbra is negatív dollár reál kamatszint és a gyengélkedő dollár árfolyam továbbra is fenntartja a befektetők fokozott érdeklődését a nemesfém iránt.
 
"A fent említett tényezők miatt a nyersanyagokat így továbbra is ígéretes befektetési lehetőségnek tartjuk,  emellett kiválóan alkalmasak a befektetési eszközkategóriák változatosságának növelésére a magasabb kockázatú portfóliókban” – közölte a befektetési szakember.

Privátbankár

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG