1p

Ötéves mélypontján, ismét 10.000 pont alatt, 9.593,53 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX csütörtökön, az index 440,07 ponttal, 4,39 százalékkal gyengült.Utoljára 2004 januárjában állt ilyen alacsony értéken az index.

Zuhanórepülés
Felfüggesztés után: folytatódott az OTP drámája
Ma másodszor csúcson a forint: 313
Magyar GDP: 1x1 a negatív tartományban
Az OTP kereskedését a zárás előtt negyed órával néhány percre felfüggesztették, miután több mint 10 százalékot gyengült, az árfolyam akkor 1.338 forinton állt, utoljára 2001 végén volt ilyen alacsony. Zárásra a papír ára 1.355 forint lett, 8,88 százalékkal gyengébb, mint egy napja. A Mol árfolyama 4,99 százalékkal 8.565 forintra csökkent.

A legnagyobb pofont a BÉT kapta
A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Krisztián, a Concorde értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy csütörtökön "legalább" a BUX gyengülési iránya stimmelt, a régióval és a nyugat-európai indexekkel együtt veszített értékéből, de a legnagyobb mértékben. Hozzátette: bár ilyen hosszú gyengülést követően bármikor jöhet egy nagyobb felpattanás, a nemzetközi hangulat továbbra is borús, a kilátások nem jók.

Illés László a QUAESTOR elemzője a kedvezőtlen hangulat okai között sorolta fel a rossz német kiskereskedelmi és GDP adatot, az amerikai gyenge termelékenységi számokat, illetve azt, hogy az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet "nem volt elég határozott". Ezt követően felerősödött az eladói hullám, az OTP és a forint is újabb mélypontokra zuhant.

A bankpapírt illetően szerencsének nevezte, hogy lecsökkent súlya a BUX-ban, egyébként nagyobb lehetett volna a BUX gyengülése. Hozzátette: az OTP árfolyamában 1.200 forintnál van az újabb támasz, amelyet várhatóan el is fog érni, tekintettel a még mindig jelentős eladási megbízásra és arra, hogy a pozíciók kényszer likvidálása újabb eladásokat gerjeszt.

A forint elszakadt a régiós devizáktól
A forintot illetően úgy vélekedett: a szerdai gyengülésben nagy szerepe volt annak, hogy a bankközi kereskedelemben két új devizapárt a zloty/forint, illetve a cseh korona/zloty-t beállították, ezekre közvetlenül is lehet kereskedni, ami elszakította a forint árfolyamát a régiós devizáktól. Csütörtökön azonban a cseh korona és a lengyel zloty is gyengült.

Az OTP kereskedését a zárás előtt negyed órával néhány percre felfüggesztették, miután több mint 10 százalékot gyengült, az árfolyam akkor 1.338 forinton állt, utoljára 2001 végén volt ilyen alacsony. Zárásra a papír ára 1.355 forint lett, 8,88 százalékkal, 132 forinttal gyengébb, mint egy napja, forgalma 9,3 milliárd forintot tett ki.

A Mol 450 forinttal, 4,99 százalékkal 8.565 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 132 forinttal, 8,88 százalékkal 1.355 forintra esett.
A Magyar Telekom árfolyama 31 forinttal, 5,66 százalékkal 517 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 210 forinttal, 0,88 százalékkal 23.600 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 120,4 millió forintos forgalom mellett 265 forinttal, 2,63 százalékkal 9.800 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.235,47 ponton zárt csütörtökön, ez 42,67 pontos, 3,34 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron



MTI

 

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG