1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,88 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 11.867,13 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,43 százalékkal 9.850 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,25 százalékkal 2.700 forintra erősödött.

Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron

A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A pénteki kereskedési napot jelentős optimizmussal kezdte a BÉT is, más európai piacokhoz hasonlóan, elsősorban a hét végén esedékes csúcstalálkozó okozta optimizmus miatt - ismertette Illés László, a QUAESTOR elemzője.
A világ nyolc legfejlettebb országát és a legnagyobb 12 fejlődő országot tömörítő és 1999. óta tevékenykedő 20-ak csoportjának (G20), amely a mostani hét végén Washingtonban néhány további állam vezető képviselőjével kiegészítve ülésezik, a házigazda szándéka szerint akciótervet kellene kidolgoznia a nemzetközi pénzügyi rendszer bizonyos reformjára.

A pozitív hangulatot erősítette az is, hogy a befektetők trendfordulós jeleket véltek felfedezni a főbb indexek esetében. Ez kis kockázat mellett jó hozamokkal kecsegtetett - tette hozzá az elemző. Az amerikai tőzsdenyitásig lassú emelkedés jellemezte a budapesti piacot, majd a vártnál rosszabb amerikai kiskereskedelmi adatok miatt esni kezdtek az árfolyamok.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a csütörtöki amerikai jelentős emelkedés és az OTP gyorsjelentése is fokozta az optimizmust a magyar piacon. Majd a délutáni fordulat után a Mol és a Magyar Telekom "kapta a legnagyobb pofont".
Mindkét szakember egyet értett azzal, hogy jelentős mozgások jellemezték a piacot. Sőre Balázs szerint a piac keresi az irányt.

Az OTP részvények ára 85 forinttal, 3,25 százalékkal 2.700 forintra erősödött, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki.
A Mol 245 forinttal, 2,43 százalékkal 9.850 forintra csökkent, 4,5 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,13 százalékkal 552 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,40 százalékkal 25.400 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 138,7 millió forintos forgalom mellett 1195 forinttal, 11,95 százalékkal 11.195 forintra emelkedett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.544,53 ponton zárt pénteken, ez 51,72 pontos, 3,46 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva

MTI

 

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG