Privátbankár
A magyar származású befektetési guru 81 éves korában úgy tűnik, hogy tényleg kisnyugdíjas lesz, és felhagy az aktív vagyonkezeléssel.
A magyar származású befektetési guru 81 éves korában úgy tűnik, hogy tényleg kisnyugdíjas lesz, és felhagy az aktív vagyonkezeléssel. Az alapkezelője visszafizeti a külső befektetők pénzét és csak a családi vagyont kezeli tovább a Bloomberg hírügynökség szerint.
Soros már hosszabb ideje kereste az utódát, több név is felmerült, de a végső döntés a cég bezárása lett. Az alap befektetéseit eddig vezénylő Keith Anderson távozik a 25.5 mrd-t kezelő Quantum alapkezelőtől, s ezzel párhuzamosan Soros két fia kerül az elnökhelyettesi pozícióba. Soros a Forbes magazin 2010. szeptemberi listája szerint az Egyesült Államok 14., a világ 35. leggazdagabb embere, vagyona 14,2 mrd dollár.
A híres spekuláns még 1947-ben vándorolt ki az Egyesült Királyságba, ahol 1952-ben diplomázott a London School of Economicson, majd 1956-ban az USA-ba költözött. Ott először filozófiával foglalkozott, valamint egy évtizeden keresztül egy tőzsdei cégnél alkuszként és értékpapír-elemzőként dolgozott. Végül 1969-ben megalapította a Quantum alapkezelőt, befektetési filozófiáját egy mondatban talán úgy lehet összefoglalni, hogy vitatta azt, hogy a pénzpiacok az egyensúly felé tartanának, és hogy az erre alapított gazdaságpolitikák sikeresek lehetnének. Igazán híressé 1992-ben vált a font elleni támadásával, az úgynevezett „fekete szerdán” masszív spekulációval kiütötte az angol fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból, és ezen hatalmas összeget keresett. Magyarországon nagy port vert fel az OTP részvények elleni támadás (egy napon belül 22%-os zuhanás), amelyet a PSZÁF több száz millió forintos bírsággal díjazott. Soros elhatárolódott az ügylettől, elmondása szerint nem tudott az alapnál akkor már a konkrét befektetési döntésekről.
Sikerességét legjobban a puszta számok jelzik átlagban is évente közel 20 százalékos hozamot produkált befektetőinek. Befektetőként az utolsó nagy kalandja az amerikai jelzáloghitel válság volt, amelyből a kevés kivételek egyikeként pozitív hozammal jött ki az alapja. Az idei év azonban eddig nem sikerült túl fényesre, az alap vagyonának 75 százalékát készpénzre váltotta az alap kezelője, jobb befektetési lehetőségekre várva. Soros döntésében szerepe van annak is, hogy 2012-től új szabályok lépnek életbe az Egyesült Államokban és a fedezeti alapoknak regisztrálniuk kell magukat a felügyeletnél, valamint információkat kell szolgáltatniuk tevékenységükről.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
4 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Robbanás lesz Kecskeméten, mert Lázár János is úgy akarja
5 órája
-
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
5 órája
-
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
5 órája
-
A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
6 órája
-
Durva károkat okozott az egymás után elsüllyedt két orosz hajó
6 órája
-
Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
7 órája
Mfor.hu Top24
- Eltévedt a forint, mint maci a málnásban
- Hadházy Ákos újabb vérlázító felfedezést tett
- Szennyezés a palackban: aggódhatunk az ásványvizek miatt?
- Erasmus-ügy: újabb helyről kértek segítséget a magyar diákoknak
- Ma is kőkemény napjuk lesz a képviselőknek a parlamentben
- Orbán Viktor bukása nélkül Magyarország nem tér vissza a helyes útra – üzente a lengyel kormánytag
- Menő motorosboltja eddig még nem volt a NER-nek, de most már van
Befektetés
Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés
Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés
Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés
IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés
Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés
Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés
Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés
Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés
Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés
Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
A privátbankár ajánlja
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
4 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59