Szinte már nyitáskor behozta tegnapi veszteségét a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,73 pontos emelkedéssel, 22.841,31 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,40 százalékos erősödést jelent.
Az elemzők is emelkedésre számítottak nyitáskor.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint az, hogy az elmúlt két napban nem emelkedtek az árfolyamok, már hozott eladókat, akiknek azonban vélhetően már szerdán csalódniuk kell, mert minden egy határozottan pluszos nyitás és további emelkedés mellett szól.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője is emelkedésre számít a nemzetközi hangulatnak köszönhetően. Úgy vélte, az OTP, a Magyar Telekom esetében erőteljesebb emelkedés lehet, a Mol és az Egis azonban bizonytalanabb.
Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását>>
MTI