A pozitív fordulat első jelei már január végén megfigyelhetőek voltak az ezüst árfolyamában. A fizikai kereskedésben vezető londoni nemesfémpiacon január 28-án elért 26,68 dolláros unciánkénti mélypontról élesen visszapattant a jegyzés, majd gyors ütemben emelkedett a múlt héten 29 dollár közelébe. Az évet valamelyest higgadtabban kezdő arany sem késlekedett sokáig, és az idei év eddigi legjobb kereskedési hetét tudhatja maga mögött - derül ki az elemzésből.
A leglátványosabb emelkedésre mindkét nemesfémnél múlt hét csütörtökön került sor. Miután Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtök délután a kamatmeghatározó ülést követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az EKB továbbra is alacsonyan kívánja tartani az euró-alapkamatot, a nemesfémek erős emelkedésbe kezdtek. Később az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke nyilatkozata gondoskodott az árfolyamok további meneteléséről.
Ben Bernanke egy pár nappal korábbi nyilatkozatát ismételte meg, amikor a National Press Club előtt Washingtonban azt mondta, hogy még évekbe fog telni, amíg az Egyesült Államokban a munkanélküliség a normális szintekre visszatér. Az inflációt ugyanakkor változatlanul alacsonynak nevezte, amit a befektetők a Fed laza monetáris politikájának további folytatásaként értékeltek.
Friss árupiaci árfolyamok a Privátbankáron >> |
Az év eleje óta erőteljesen korrigáló aranyárfolyamánál megtört a rövidtávú lejtmenet, és felfelé kitörve egy emelkedő trend kezd formálódni. A péntek délután Londonban 1.355 dolláron rögzített árfolyam 10 dollárral tartózkodik az 50 napos mozgóátlag alatt.
A legfontosabb ellenállások 1.355, 1.382, 1.399 és 1.412,50 dollárnál találhatóak. Lefelé az 1.337,50 és 1.322,50 dolláros támaszok gondoskodnak az árfolyam biztonságáról. Mindösszesen elmondható, hogy az 1.300 dollár alá is elérő korrektúra lehetősége egyelőre lekerült a napirendről. Az aranypiac.hu elemzői szerint az elkövetkezendő napokban az árfolyam mostani határozott felívelése fokozott dinamikát gerjeszthet az emelkedés ütemében.
Az elemzés szerint az ezüst az elmúlt héten rég nem látott erős oldalát mutatta. Az árfolyam ilyen nagyságrendű növekedését legutóbb 2010. november elején láthattuk. Akkor egy hét leforgása alatt 10,16%-ot emelkedett a jegyzés. Most az aktuális árfolyamrobbanás a technikai elemzés számára letisztult képet eredményez. Az átmenetileg lejtőre került árfolyam ugyanis magára talált, felfelé kitört a csökkenő sávjából, és átlépte már az 50-napos mozgóátlag vonalát is.
Pénteken 28,91 dolláron fixálták Londonban egy uncia színezüst árát. Az árfolyam legközelebbi támasza 28,55 dollárnál húzódik, míg 29,60 dollárnál ellenállási szintekbe ütközik a jegyzés. Az ezüstnél tapasztalható erős volatilitás az utóbbi időben nagy számban megjelent új befektetőnek köszönhető, és nem a gyenge idegzetűeknek való - hívja fel a figyelmet az aranypiac.hu elemzése. Ők a korábban ipari nyersanyagként számon tartott ezüsttel a tőzsdepszichológia törvényei szerint kereskednek a sokkal inkább kiszámítható ipari kereslettel szemben.
A nemesfémek fizikai kereslete és az árfolyamok a határidős piacokon az elmúlt hetekben messze eltávolodtak egymástól. Míg a határidős piacokon az arany ára csökkent, a sárga fém iránti fizikai kereslet egyre csak fokozódott. Az ügyfélforgalom a befektetési arany forgalmazóinál a tavalyi év hasonló időszakához képest a duplájára növekedett. Több gyártó is szállítási nehézségekről ad számot, ami előbb vagy utóbb emelkedő árakban vagy növekvő forgalmi prémiumokban mutatkozhat meg. Az ezüst esetében bizonyos méretezésű rudaknál jelenleg már akár négyhetes szállítási határidő is előfordulhat - olvasható a közleményben.
Privátbankár