Vérengzés volt ma a tőzsdén
A nap folyamán két papír, az OTP és a Magyar Telekom kereskedését is szüneteltették néhány percig, miután több mint 10 százalékot gyengültek. A régióban mindenhol a bankpapírok gyengülése húzta magával napközben az indexeket, de a BUX gyengülése volt a legnagyobb.
Zárásra a régió tőzsdéi kissé erősödtek, de az emelkedésből a BUX nem vette ki a részét, a lengyel tőzsde a napközbeni mínusz után pluszban zárt, míg a cseh index is jóval kisebb veszteséget könyvelt el, mint a BUX - mondta el Varjú Péter, az Erste befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette: a kelet-európai bankpapírok rosszul szerepeltek ugyan a régiós tőzsdéken, de meg sem közelítették az OTP zuhanását. A magyar bank részvényeit "utálták" legjobban a befektetők. Elmondta azt is, hogy a rekordméretű forgalom mögött egyetlen cég óriás eladása állt, vélhetően egy alapkezelő szabadult meg egyszerre 2 millió darab OTP részvényétől, de ez a befektető adta a Magyar Telekomot és a Richtert is. Az üzletkötő szerint a kilátások bizonytalanok, ha az amerikai piac nagyot esik, semmi jó nem várható továbbra sem.
A Mol 425 forinttal, 4,69 százalékkal 8.630 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 236 forinttal, 11,53 százalékkal 1.810 forintra esett, forgalmuk 20,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 55 forinttal, 9,48 százalékkal 525 forintra gyengült, forgalma 3,6 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1.575 forinttal, 5,83 százalékkal 25.425 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 244,2 millió forintos forgalom mellett 1.000 forinttal, 8,66 százalékkal 10.550 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.336,07 ponton zárt szerdán, ez 68,27 pontos, 4,86 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI